Az MSZP a MÁV elnökének távozását sürgeti
Homolya Róbertnek, a MÁV elnök-vezérigazgatójának távozását sürgeti az MSZP alelnöke. Komjáthi Imre szerint a MÁV gyakorlatilag összeomlott, Homolya Róbert nem tudja kezelni a munkaerőhiányt, a biztonsági kockázatokat, és nem tudja elérni, hogy a MÁV megfeleljen saját etikai kódexének - írja közleményében a párt.
Komjáthi kifogásolta a Hatvan-Budapest vasútvonal felújítása miatti autóbuszos vonatpótlást, amely a Verseny utcából indul. Elmondta, az utasoknak macskaköves járdán kell végighúzni bőröndjeiket, a megállóban pedig olyan kicsi tető van, hogy az alatt nem fér el egy Intercity összes utasa.
Az alelnök hangsúlyozta, a magyar dolgozók többet érdemelnek. Hozzátette: "vállalja a felelősséget Homolya Róbert, távozzon, álljon be jegykezelőnek vagy váltókezelőnek, azokból úgyis hiány van."
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek 1 hónapja
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - tiltakozásul leállnak a vonatok 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi? 2 hónapja