Az Apple mélyen meg van sértve
Ezt közölte az óriáscég a BBC Panoráma című műsora kapcsán, amelyben feltárták, hogy milyen körülmények között dolgoznak, mennyire túlhajszoltak az iPhone 6-ot készítő, az Apple beszállítóinak dolgozó munkások Kínában. Ráadásul gyerekek is dolgoznak a bányákban, veszélyes körülmények között, ahol a szükséges ónt bányásszák.
Az Apple vezetői szerint mindez messze jár az igazságtól, mert a cég nagyon sokat tesz a munkahelyi körülmények javításáért. Tim Cook igazgatója azt írta, hogy mélyen meg vannak sértve, hiszen a műsor azt sugallja, hogy az Apple nem tartja be a munkásainak tett ígéreteit és félrevezeti a vásárlóit. Mint írta, kihívásokkal néznek szembe, de keményen dolgoznak azon, hogy a termékeiket gyártó munkásokat megbecsüljék és tisztelettel bánjanak velük.
A műsorban a fáradt munkások ülve alszanak el a munkapadjuknál a gyártósoron a 12 órás műszakban, az egyik beépített riporternek pedig 1 napot kellett folyamatosan dolgoznia az egyik gyárban , szabadnap nélkül.
A műsorban az Apple nem szólalt meg.
BBC
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- 400 ezer munkahely jött létre az új selyemút segítségével 8 hónapja
- Vészjósló adatok: folyamatosan nő a gyerekmunkások száma a világon 9 hónapja
- Kína nem közli többé az egyre rosszabb munkanélküliségi adatokat 10 hónapja
- Inkább munkanélküliek maradnak a kínai fiatalok, mintsem alantas munkákat végezzenek 11 hónapja
- Nagy a baj a kínai gazdaságban, rekordot dönt a fiatalokat sújtó munkanélküliség 11 hónapja
- Ekkora a munkanélküliségi ráta Kínában 11 hónapja
- Így változott a gyermekmunkások száma 2000 és 2020 között 12 hónapja
- Béremeléssel toboroznak a világ legnagyobb iPhone-gyárába 13 hónapja
- Akkora a munkaerőhiány Amerikában, hogy lazítanának a gyerekmunka szabályain 13 hónapja
- Legalacsonyabb nyugdíjkorhatárok világszerte - Itt a lista! 1 éve
- Dolgozóinak 10 százalékától válik meg Kínában a Xiaomi 1 éve