Autós demonstráció a légi közlekedésért
Autós demonstrációt tartanak a repülőtéri dolgozók május 29-én, kedden a Liszt Ferenc Repülőtér bezárásra ítélt I. terminálja előtti főútvonal-szakaszon.
Az akció célja, hogy felhívja közvélemény figyelmét: a légi közlekedés hanyatlása az utasok rovására megy, és az egész gazdaság számára óriási károkat okoz - állítja közleményében a LESZ.
Mint az érdekvédők fogalmaznak sajtóanyagukban, az I. terminál bezárása egyrészt a Malév csődjéhez hasonló szimbolikus veszteség, de a felújítására költött milliárdokat is értelmetlenné teszi. A II. terminál várhatóan túlzsúfolttá válik, a helyhiány mellett a munkaerőhiány is ront helyzeten. Komoly torlódásokra, hosszabb sorokra lehet készülni.
A demonstráció szervezését - a dolgozók kezdeményezése nyomán - a LESZ vállalta fel. A 10 és 19 óra közötti idősávra szervezett demonstráció miatt kisebb forgalmi torlódás elképzelhető az érintett útszakaszon - írják a lapunknak eljuttatott anyagban.
Mint az érdekvédők fogalmaznak sajtóanyagukban, az I. terminál bezárása egyrészt a Malév csődjéhez hasonló szimbolikus veszteség, de a felújítására költött milliárdokat is értelmetlenné teszi. A II. terminál várhatóan túlzsúfolttá válik, a helyhiány mellett a munkaerőhiány is ront helyzeten. Komoly torlódásokra, hosszabb sorokra lehet készülni.
A demonstráció szervezését - a dolgozók kezdeményezése nyomán - a LESZ vállalta fel. A 10 és 19 óra közötti idősávra szervezett demonstráció miatt kisebb forgalmi torlódás elképzelhető az érintett útszakaszon - írják a lapunknak eljuttatott anyagban.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Rendhagyó szülő-gyermek napot tartottak a Tesco dolgozóinak
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Ismét utcára vonultak az uniós agrárszabályok ellen tiltakozó gazdák 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- Ismerjük meg a sokoldalú közlekedési mobilalkalmazást! 3 hónapja
- "Európa ébredj fel!" - tiltakoztak közép- és kelet-európai gazdaszervezetek 3 hónapja
- Szlovákiában és Horvátországban is tüntetnek a gazdák 3 hónapja
- Több száz traktorral Prága belvárosába vonultak a tiltakozó gazdák 3 hónapja
- Gazdatüntetések söpörnek végig Európán: holland, belga és spanyol gazdák is utcára vonultak 4 hónapja
- Volánbusz: sztrájkot szervez a szakszervezet január 28-ára és 29-ére 4 hónapja
- Megérkezett Brüsszelből a tanárok és óvónők béremelését lehetővé tevő garancia 5 hónapja
- Kellenek a vendégmunkások - évi akár 30-40 ezer dolgozó pótlására is szükség lehet 5 hónapja