Átszervezik a volt orosházi határőrség gazdasági osztályát
Átszervezik a volt orosházi határőr objektumokban dolgozó gazdasági osztályokat, s ennek eredményeként a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) elnökének információ szerint a munkatársak Szegeden fognak dolgozni, ám erről az érintettek nem ismernek részleteket.
Az elnök úgy tudja, hogy az országos rendőrfőkapitány által kiadott ütemterv alapján október elsejével kell végrehajtani az átszervezést, noha erről a szakszervezetet nem is tájékozatták.
Vincze Tibor nehezményezi, hogy Orosházán néhány éve, az úgynevezett schengeni alapból több mint 700 millió forintot költöttek az ingatlanok felújítására, de már most is vannak ott üres, lezárt épületek. Mint mondta, ezzel szemben Szegeden, a Dél-alföldi Gazdasági Ellátó Igazgatóság (DAGEI) már most is évi 70 millió forintért bérel egy épületet, és az átszervezésre kerülő új dolgozók miatt további épületet vagy épületrészt kell bérelni újabb tízmillió forintokért.
A szakszervezeti vezető feltette a kérdést: vajon gazdaságos-e, hogy a felújított objektumok bezárása és elnéptelenedése veszélyezteti az állagmegóvást, miközben az ingatlan 2012. december 31-ig, a schengeni alap felhasználása miatt elidegenítési tilalom alatt áll.
Az elnök arra is felhívta figyelmet, hogy már napjainkban is busz szállítja Orosházáról Szegedre a dolgozókat, és a most átszervezésre kerülők is így tudnak majd eljutni jövendő munkahelyükre, szintén plusz milliókért.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- Az átszervezések fájdalmai 4 hónapja
- Volánbusz: sztrájkot szervez a szakszervezet január 28-ára és 29-ére 4 hónapja
- Megérkezett Brüsszelből a tanárok és óvónők béremelését lehetővé tevő garancia 5 hónapja
- Válságban a védőnői rendszer 5 hónapja
- Célzott programokat fog kidolgozni a kormány a munkaerő-tartalék kihasználásához 5 hónapja
- Kellenek a vendégmunkások - évi akár 30-40 ezer dolgozó pótlására is szükség lehet 5 hónapja
- Felmérés: a régióban a magyaroknál nőtt a legnagyobb mértékben a félretett pénz összege 5 hónapja