Átlátszó táskát kell hordaniuk a lopások miatt a Luxottica dolgozóinak
A világ legnagyobb szemüveggyártója, az olasz Luxottica vitatott intézkedést vezetett be a gyári lopások ellen. A dolgozók kizárólag átlátszó műanyagból készült övtáskával léphetnek a gyártási területre, semmilyen más táskát, hátizsákot, szatyrot nem vihetnek magukkal, az uzsonnát, termoszt az öltözőszekrényben kell hagyniuk. A szakszervezetek a munkásjogok megsértéséről beszélnek.
A dolgozók szerint azonban nem mindenki tolvaj és nem kívánják átlátszó övtáskában tartani pénztárcájukat vagy intimbetétjüket. Ráadásul, jegyezték meg a szakszervezetek, a Luxottica által kiosztott táska Kínában készült pvc-ből, és nem szerepel rajta az európai konformitásra utaló CEE jelzés. Az érdekképviseletek azt üzenték, hogy ha a Luxottica nem függeszti fel a megszorító intézkedést, sztrájkot hirdetnek. Erre a cégvezetés elnézést kért, és azt javasolta: a dolgozók mondják meg, miként fékezzék meg a lopásokat, és a vállalat a szerint fog eljárni, de addig is kötelező az átlátszó táska.
Az egykori milánói rézkarcművész, a ma is élő Leonardo Del Vecchio által 1961-ben alapított Luxottica a szektor világelsője: 1990 óta jegyzik a New York-i tőzsdén Lux márkanévvel, Itáliában a legnagyobb adófizető - még a leggazdagabb olaszt, Silvio Berlusconit is megelőzi. A Luxottica hat olaszországi gyárában nyolcezren dolgoznak, a 2006-os forgalom elérte a 4,6 milliárd eurót.
Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Elkötötte a főnöke autóját, a rendőrök csaptak le rá 9 hónapja
- Munkahelyéről lopott telefonokkal kereskedett egy takarító 11 hónapja
- Bíróság elé áll a mentős, aki munka közben lopott egy álbetegtől 1 éve
- 27 mobiltelefont lopott munkahelyéről 1 éve
- 400 ezer forintos végkielégítéssel lepte meg magát a kirúgott alkalmazott 2 éve
- Hónapokig lopta főnökét két dohánybolti dolgozó 2 éve
- Hétmillió forint értékben loptak el sajtot a raktár dolgozói 2 éve
- Több száz számítógépet lopott munkahelyéről Budapesten egy informatikus 2 éve
- Saját munkahelyét rabolta ki egy alkalmazott Budapesten 2 éve
- Álrablással próbálta leplezni a pénzszállító, hogy 15 milliót sikkasztott 3 éve
- A romániai vállalatok háromnegyedét meglopják alkalmazottaik 3 éve