Átlagosan 5,8 millió forint állami támogatás jutott egy munkahelyre
4677 új munkahely létrehozását vállalta és egyedi kormánydöntéssel összesen 27 milliárd 469,5 millió forint állami támogatást kapott 13 cég 2010 óta. Egy új munkahelyre átlagosan 5,8 millió forint támogatás jutott - adja hírül a hir24.hu.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a jobbikos Volner János kérdésére adott írásbeli válaszából az is kiderül, hogy egyedi kormánydöntéssel (EKD) 2004-től 2012 végéig 81, Magyarországon beruházó cég részesült 100 millió forintnál nagyobb összegű beruházási támogatásban. Az összesen 162 milliárd 242 millió 909 forintból 35 ezer 924 új munkahely jött létre, vagyis átlagban egy-egy új munkahely kicsit több mint 4 és fél millió forintba került. 10 vállalatnál azonban 10 millió forintnál nagyobb támogatás jutott egy-egy új munkahely létrehozására.
www.hir24.hu
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
- Együttműködési megállapodást kötött a Pensum Group és a Livita-Dorta 6 napja
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 2 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 3 hete