Államosítják a General Motorst?
Az amerikai és a kanadai kormány kétharmados tulajdonrészt birtokolna az átszervezés után a General Motorsban, amely már nem tudja elkerülni a csődeljárást - írták szerdai amerikai napilapok.
Az amerikai kormány állítólag további 30 milliárd dollárt pumpálna a detroiti vállalatba, amely eddig 19,4 milliárd dollár szövetségi hitelt kapott. Kanada pedig 9 milliárd dollárral segítené az új céget. A részvények többi része döntően egy szakszervezeti alap kezébe kerülne. A GM átalakítására fordítandó összesen közel 60 milliárd dollár a legnagyobb szövetségi segély egy cégnek a jelenlegi válságban, az amerikai gazdaság történetében pedig az egyik legnagyobb vállalati átszervezés. A segélyek összege még változhat, az egyeztetések nem zárultak le.
Az amerikai kormány június 1-jéig adott haladékot a GM-nek az átszervezésre, máskülönben csődvédelmet kell kérnie.
Ugyanis a kötvénytulajdonosok visszautasították a cégnek azt az ajánlatát, hogy engedjék el a velük szemben felhalmozódott adósságot részvényekért cserébe. Másfelől a szakszervezeti vezetés elfogadta, hogy a cég csődvédelmet kérjen, miközben ha engedményekkel is - fizetéscsökkentés, kisebb garantált biztonság a munkahelyek elvesztésével szemben, kisebb befizetések az egészségügyi alapba -, de biztosítja a dolgozók védelmét.
Elemzők szerint a kormánynak a jövőben döntő szava lesz az autógyár sorsának alakításában.
MTI/Magyar Nemzet
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja
- Növekvő bérszakadék: minden egyes férfi által keresett fontra átlagosan 90 pennyt kap egy nő 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja
- Az átszervezések fájdalmai 4 hónapja
- Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 4 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberben 5 hónapja
- Válságban a védőnői rendszer 5 hónapja