kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Akár tízezer dolgozót is elbocsáthatnak a brit postától

Legalább hatezer, de akár tízezer dolgozó állása is megszűnhet a vállalatnál.

A brit postavállalat, a Royal Mail akár öt-hatezer munkahelyet is megszüntethet jövő év augusztus végéig - írja az Index a Reuters híre alapján. Ennek oka, hogy a vállalt továbbra sem tudta rendezni a vitáját a legnagyobb szakszervezettel. "Megkezdjük a konzultációs folyamatot az üzlet jogszerűvé tételéről, válaszul a szervezett fellépésekre, valamint a megállapodás szerinti termelékenységjavítások, illetve az alacsonyabb csomagmennyiségek kérdéséről" - írja a szervezet. 

A BBC híre szerint akár a 10 ezer főt is elérheti a létszámcsökkentés, és erről a cég már el is kezdte tájékoztatni a dolgozókat. Simon Thompson, a Royal Mail vezérigazgatója azt írta, mindent megtesznek a kötelező elbocsátások ellen és az érintettek támogatása érdekében. A vállalatnak jelenleg 140 ezer dolgozója van. A Royal Mail dolgozói a héten kezdtek el egy kilenc napra tervezett sztrájkot. A vezérigazgató szerint a munkabeszüntetés csak tovább növeli a leépítések kockázatát.

 

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk