Aggódnak a britek a magyar állampolgársági törvény miatt
A nagy-britanniai bevándorlás növekedésétől tart a magyar állampolgársági törvény nyomán egy brit szervezet, amely a bevándorlás korlátozásáért küzd.
A vezető vasárnapi brit lap azt írta, hogy például az Ukrajnában, Szerbiában és Horvátországban élő magyarok a törvény alapján EU-útlevélhez juthatnak, és így munkavállalási jogot is szerezhetnek Nagy-Britanniában.
A The Sunday Times újvidéki, illetve ungvári magyarokat szólaltat meg, akik elmondják: magyar útlevélért fognak folyamodni és Nagy-Britanniában keresnek majd munkát.
Nagy-Britannia a 2004-es EU-bővítés után nem élt a kelet-európaiak munkavállalásának átmeneti korlátozási lehetőségével, munkapiacát azonnal megnyitotta az új tagállamok előtt. Az akkori munkáspárti brit kormány csak annyi feltételt szabott, hogy az ezekből az országokból érkezőknek be kell jegyeztetniük állásukat a brit belügyminisztériumnál, és egy évet fizetett munkaviszonyban kell tölteniük, mielőtt a szociális ellátó rendszer teljes szolgáltatási körét igénybe vehetik.
A hivatalos London annak idején évente mindössze 5-13 ezer tartós kelet-európai letelepülővel számolt, ám ennél sokszorta többen érkeztek az új uniós országokból. A Migration Policy Institute nevű intézet ez év elején ismertetett tanulmánya 1,5 millióra becsülte azok számát, akik a 2004-es EU-bővítés óta munkavállalási céllal Nagy-Britanniába települtek át az akkor uniós taggá vált kelet-európai országokból, köztük Magyarországról.
Az összeállítás szerint a 2004 után érkezett kelet-európai munkavállalóknak mintegy a fele ugyanakkor már hazament. A brit statisztikai hivatal (ONS) is kimutatta legutóbbi negyedéves összesítésében, hogy a kelet-európai EU-munkavállalók már jóval kisebb számban érkeznek, mint a korábbi években: az ONS adatai szerint a márciussal zárult egy évben 22 százalékkal kevesebben folyamodtak állásbejegyzési kérelemmel a brit belügyminisztériumhoz, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.
David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök még ellenzéki politikusként, a kormányváltást eredményező májusi brit parlamenti választások előtt nem sokkal, egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy annak idején korlátozni kellett volna az EU-ba újonnan felvett kelet-európai tagállamok polgárainak nagy-britanniai bevándorlását. Cameron is elismerte, hogy Nagy-Britanniának társadalmi, gazdasági és kulturális előnyei származnak a bevándorlásból. Úgy vélekedett azonban, hogy az elmúlt évtizedben túl nagy volt az országra nehezedő "bevándorlási nyomás", és közölte: ő a jelenlegi "évi több százezer" helyett legfeljebb évi néhány tízezer fős nettó bevándorlást szeretne.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja