A világ 10 leggazdagabb embere megduplázta vagyonát a járvány alatt
A listavezető Elon Musknak 294,2 milliárd dollárt sikerült megdupláznia, mióta kitört a járvány.
Kétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta - írta hétfőn a The Guardian online kiadása. Az Oxfam jótékonysági szervezet jelentése szerint a részvény- és ingatlanárak megugrása miatt a 10 leggazdagabb együttes vagyona 1500 milliárd dollárra (476 ezer milliárd forint) nőtt, ez tovább növelte a szegények és a gazdagok közti szakadékot. A Világbank adatai alapján a világjárvány kezdete óta 163 millióval több ember szorult a szegénységi küszöb alá, míg a szupergazdagok profitáltak a kormányok élénkítésre adott támogatásaiból, mellyekkel a pandémia hatásait akarták ellensúlyozni.
Az Oxfam jelentésében azt írta, hogy 2020 márciusa és 2021 októbere között a világ népessége 99 százalékának csökkent a jövedelme, míg Elon Musk, a Tesla alapítója, valamint a többi kilenc szupergazdag naponta együttesen 1,3 milliárd dollárral lettek gazdagabbak. A listavezető Musk jelenlegi vagyona a Forbes magazin gazdaglistája szerint 294,2 milliárd dollár, a járvány kezdete óta megtízszereződött. Az Amazon-alapító Jeff Bezos, a lista második helyezettje 67 százalékkal, 202,6 milliárdra növelte gazdagságát. Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona megkétszereződött, vagyis 118 milliárdra ugrott, a microsoftos Bill Gatesé 31 százalékkal gyarapodott, most mintegy 137 milliárdra rúg.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A háztartások megtakarításai Magyarországon 7 hónapja
- Elnöki rendeletben írta elő a mesterséges intelligencia szabályainak megteremtését Joe Biden 7 hónapja
- Feltűnően gyakoriak a súlyos balesetek a német Tesla-gyárban 8 hónapja
- Toxikussá vált a Twitter? Egymás után távoznak a cégek 10 hónapja
- Meghökkentő adatok érkeztek: Ennyire nincsenek megtakarításai a magyaroknak 11 hónapja
- Elon Musk bejelentette, hogy új vezérigazgatója lesz a Twitternek 1 éve
- Jövőre meglesz az ötezredik milliárdos Magyarországon 1 éve
- Szakszervezetet akartak alapítani a Tesla dolgozói, kirúgták őket 1 éve
- Dolgozóinak 80 százalékát elveszítette a Twitter 1 éve
- Kemény ultimátumot adott Elon Musk a Twitter alkalmazottainak 2 éve
- Elon Musk közölte a Twitter dolgozóival, hogy vége a távmunkának 2 éve