A VDSZSZ bejelentette a sztrájkot
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) bejelentette, hogy sztrájkolni fognak, mivel a kollektív munkaügyi vitán a kormányzat részéről nem látszik a megállapodási szándék. A gördülő sztrájk folytatását jövő hétre végére, vagy az azt követő hét elejére valószínűsítették.
A tárgyalásokon egyáltalán nem látszik a megállapodási szándék a kormányzat részéről - közölte Bárány Balázs, a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke, hozzátéve: "Addig fogunk sztrájkolni, amíg eredmény nem lesz". Bárány Balázs kijelentette: "a kollektív munkaügyi vita jelenlegi formájában pusztán színjáték, a vasutasokat viszont nem kéne bohócnak nézni".
A VDSZSZ alelnöke hangsúlyozta, hogy a menetkedvezményről szóló emlékeztetőt a szakszervezet azért nem írta alá, mert a kormányzat által tervezett vasúti átalakításban érintett több ezer ember kikerül a rendelet hatálya alól, rájuk nem vonatkozik majd a kedvezmény.
Bárány Balázs kiemelte, hogy a közösségi közlekedésből nem kellene forrást kivonnia a kormánynak, mert a feketegazdaság felszámolásával keletkező bevételből jutna erre a célra is. A vasút átalakítása munkahelyek megszűnéséhez vezet, ezt sem fogadják el - hangsúlyozta.
Kedden a választmányi ülés dönt arról, hogy mikor folytassák a gördülő sztrájkot. Azért sztrájkolnak, mert a kormány érdemben nem tárgyal - mutatott rá az érdekvédő. A gördülő sztrájk folytatását jövő hétre végére, vagy az azt követő hét elejére valószínűsítette.
Andrási Miklós, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a kormány tárgyalásra kijelölt képviselője konstruktívnak nevezte a pénteki egyeztetést, mert sikerült megállapodni a vasutasokat megillető menetkedvezményekben azokkal a szakszervezetekkel, amelyeknek fontos a vasutasok ügye. Kérdésre válaszolva Andrási Miklós azt mondta, hogy a kedvezményeknek megvan az anyagi fedezetük.
Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetek ügyvezető alelnöke az egyeztetést követően az MTI-nek elmondta, hogy fontos követelésük november elsejével teljesül a menetkedvezményről szóló miniszteri rendelet kiadásával. A vasút átalakításával kapcsolatban a legnagyobb gondnak azt látja, hogy sem a tárcának, sem a vasúti cégcsoportnak nincs előzetes hatásvizsgálata arról, hogyan érinti a vasutas munkavállalókat a változás.
Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezet elnöke az egyeztetést követően az aláírt emlékeztetőt jónak értékelte. Utalt arra, hogy 2006 január 1. óta próbálkoztak egy olyan megállapodással, amelyet most szignáltak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vasutas menetdíjkedvezmény a többségi MÁV-tulajdonban lévő leányvállalatok új belépőire is vonatkozik majd.
zás.
A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, közte a MÁV és a kedvezmények tervezett átalakítását is.
A vasutas szakszervezetek és a kormány között október 20-án és október 26-án folytatódik az egyeztetés a közösségi közlekedés átalakításáról, valamint a vasúti munkahelyekről a kollektív munkaügyi vita keretében.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja