A ukrán bevándorlók túlképzettek
A Lengyelországba érkező, munkát kereső ukránok mintegy harmada egyetemet végzett. A 2016-ban érkezett több, mint egy millió ukrán közül csak körülbelül 5 ezer talált magának megfelelő munkát.
Az újság hozzátette, hogy a lengyel nagyvállalatoknál a nyelvi korlát kevésbé okoz gondot, ha az ukránok jól beszélnek angolul. „Azok azonban, akik jól beszélnek, Ukrajnában maradnak, mivel az ő fizetésük már ott is magas".
Figyelő
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Az ukrajnai menekültek 60 százaléka képesítésén aluli munkát végez Csehországban 3 hónapja
- Tízezrek tüntettek: a franciák nem szigorítanának a bevándorlási törvényen? 4 hónapja
- Késhet a fizetések és a nyugdíjak kifizetése Ukrajnában 5 hónapja
- Görögország 30 ezer illegális bevándorlóval csökkentené a munkaerőhiányt 5 hónapja
- Von der Leyen: legális alternatíva kell a bevándorlóknak mert nincs munkaerő 6 hónapja
- Mi Hazánk: saját sikerünk a vendégmunkástörvény visszavonása 8 hónapja
- A román kormány nem tudja, hány behozott külföldi vendégmunkás távozott az országból 9 hónapja
- Korengedményes nyugdíjat ígértek a nőknek 38 év munka után Lengyelországban 9 hónapja
- A legpallérozottabb elmékre hajt Németország 10 hónapja
- A magyar nyugdíjasoknak ételre is alig jut pénze 11 hónapja
- Ilyen akadályokkal kell megbírkózniuk az ukrán menekülteknek a magyar munkaerőpiacon 12 hónapja