A tökéletes munkahelyet igyekszik kialakítani az AAM
Három eltérő, mégis egymást erősítő szinten valósul meg az AAM társadalmi felelősségvállalása. A most első alkalommal kiadott jelentés középpontjában az az önkéntességen alapuló szemlélet áll, amellyel a cég innovatív, adakozó, szerethető és "élhető" munkahelyet kíván teremteni dolgozói és partnerei számára.
A vállalat nagy gondot fordít a tehetséges fiatalok menedzselésére. Ennek ékes példája, hogy a cég vezérigazgatója is szakmai gyakorlatosként került a vállalathoz, és a szakmai ranglétrát végigjárva került az AAM élére. A közösségépítés is kiemelten fontos terület a cég életében, ezt vállalati eseményekkel, egészség- és sportnapok szervezésével segíti az AAM.
A cég tavaly nyerte el a "Kerékpárosbarát munkahely" címet. A biciklizés fontosságát mutatja az is, hogy az AAM immár második éve szervezi a Bringázz a Munkába! mozgalom tanácsadóknak szóló különversenyét. A bicikliző kollégák számára őrzött biciklitárolót és külön zuhanyzót is biztosít a cég.
Az AAM-nél megjelenő társadalmi felelősségvállalás második szintje a "felelősségünk a kötelességünk" jelmondattal foglalható össze. Az AAM büszke arra, hogy nem csak tanácsot, hanem sok esetben anyagi támogatást is ad az alapítványoknak. A vállalat megszüntette az úgynevezett karácsonyi "céges ajándékozást", az így felszabaduló összegből támogatta stratégiai partnerét, a Rosszcsont Alapítványt. 2009 során jutott még támogatás a Romaversitas Alapítványnak, a Salva Vita Alapítványnak is, de a cég támogatta többek közt a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium énekkórusának CD-megjelenését is.
A harmadik szint a társadalmi felelősségvállalásnak egy olyan speciális megközelítése, amely az AAM szaktudásából indul ki és azt helyezi a CSR középpontjába. Az AAM önkéntes alapon járul hozzá a szakmai párbeszédhez is. Erre a legjobb példa a Gyorsítósáv című, nagy szakmai visszhangot kiváltó tanulmánysorozat, amely az EU-s források hatékony felhasználásával kapcsolatban fogalmaz meg ajánlásokat. A cég jelen van a magyarországi egyetemi életben is, ennek részeként a Pécsi Tudományegyetemről jónéhány hallgató érkezik évről évre a vállalathoz szakmai gyakorlatra, de az AAM munkatársai a Műszaki Egyetemen is tartanak szakmai kurzust. Az AAM-nél hagyománya van annak az esettanulmányi versenynek is, amelyet a cég szemeszterenként hirdet meg az egyetemisták körében.
Az AAM a nyugaton már bevettnek számító, itthon azonban még ritkaságszámba menő Társadalmi Felelősségvállalás jelentéssel is azt szeretné jelezni, hogy a cég elkötelezett egy olyan világ iránt, amelyben mindenki hozzájárul - tudásához, lehetőségéhez és képességéhez mérten - az értékközpontú, fenntartható fejlődéshez.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja