kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hónapja

A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek

Nem csak a teljes zenekar sztrájkolt tegnap este egy teljes órán keresztül a Don Giovanni előadása alatt a Magyar Állami Operaházban, hanem a férfikar is – tájékoztatta az Indexet Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke.

images

„Ókovács Szilveszter főigazgató a produkció előtt összehívta a produkcióban dolgozó munkatársakat, és próbálta meggyőzni őket, hogy ne sztrájkoljanak. Ám a dolgozók egy része hatalmas bátorságról tett tanúbizonyságot” - erről az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke beszélt az Indexnek. Bárány Balázs Péter azt mondta, hogy az ominózus esetnél szópárbajba került az intézmény vezetőjével, miközben biztonsági őrök figyelték minden mozzanatát. Pedig szerinte neki törvényi joga van tájékoztatni a munkavállalókat.

Bárány Balázs úgy véli, Ókovács Szilveszter megtévesztette az embereket, amikor azt állította, hogy a hétfői bértárgyaláson 14,8 százalékos béremelést ajánlott. „Ez nem igaz. Amit felkínált, az a júliusi 10 százalékos béremelés volt, nem visszamenőleges hatállyal. Továbbá ha lefújják a sztrájkot, akkor mindenki 140 ezer forintot kap a SZÉP-kártyájára. Szeptemberben, amikor az Opera 140 éves lesz, akkor újabb 140 ezer forintot kapnak, amit valamilyen formában kifizetnek. Ez nem 14,8 százalék, akárhogy is számolom, hanem 5,03 – mondta az ODFSZ elnöke, majd hozzátette, hogy az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek. 

Index

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk