A szociális dolgozók "olyan szinten élnek, mint akik az ellátásra szorulnak"
A szociális munka értéken kezelését kérte Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke annak érdekében, hogy minőségi szolgáltatást tudjanak nyújtani a dolgozók. A tisztségviselő a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottságnak a szociális munka napja alkalmából tartott demonstrációján beszélt erről kedden Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) épülete előtt.
Emlékeztetett arra, hogy már többször intéztek "segélykiáltást" az éppen aktuális kormányhoz, de mindig türelemre intették vagy elutasították őket, az ágazatban dolgozók azonban soha nem hagyták cserben az ápoltakat. Miközben az egészségügyben sikeres bértárgyalásokat folytattak, addig a szociális szférában dolgozók egyre rosszabb életkörülmények közé kerültek - mondta.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az érdekérvényesítés csak azzal az összefogással lehet sikeres, amely létrejött az ágazatért valóban tenni akaró szakszervezetek között. "A szociális munka napja az esély ünnepe" - idézte Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfői beszédét, hozzátéve, hogy megvárják, milyen választ kapnak a petíciójukra, amelyben egyebek mellett a jobb anyagi megbecsülésüket kérték.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnöke arról beszélt, hogy "mindenki lesz előbb-utóbb rászoruló". Úgy fogalmazott: aki tudja, hogy nincs egyedül, az nem fél megmutatni az erejét, és ha kell, akkor "a harc keményebb eszközeit is vállalja".
El kell érni, hogy "megszűnjön az a botrányos helyzet, hogy tisztességes, elkötelezett munkáért a létminimumot sem lehet megkeresni" - tette hozzá.
Holecz Gábor, a Munkástanácsok Országos Szövetségének alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem működik a társadalmi és szociális párbeszéd, mert "az egészségügyi béremelésből nem lehet kihagyni a szociális területen dolgozókat". Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte, hogy az utóbbi szférában dolgozók "lassan olyan szinten élnek, mint akik az ellátásra szorulnak".
A demonstrálók Balog Zoltánnak és Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkárnak címzett petíciót adtak át Veres Gábornak, az Emmi főosztályvezetőjének.
A Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületénél Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter képviseletében Banai Péter Benő, költségvetésért felelős helyettes államtitkár vette át a petíciót.
Ezután a résztvevők átvonulnak a II. János Pál pápa téren keresztül a józsefvárosi Mátyás térre, a SzocExpo rendezvényére.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mennyit keres egy gyártó cégnél dolgozó mérnök? 4 napja
- Szakdolgozók létszáma a magyar egészségügyben 1 hete
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete