kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

50 százalékos béremelésre lenne szükség az egészségügyben

A Független Egészségügyi Szakszervezet továbbra is súlyosnak tartja az egészségügyi helyzetet, így egyeztetésre hívta a politikai pártokat. A megbeszélésre nem mentek el a Fidesz és a KDNP képviselői, az ellenzéki pártok viszont egyetértenek abban, hogy eszközfejlesztésre és béremelésre is szükség lenne az ágazatban - számol be róla a HírTV.

images

Az egyeztetésen szóba kerültek a hosszú várólisták, a sürgősségi osztályokon lévő tarthatatlan helyzet, és a kórházi fertőzések is. A nővérek rendkívül leterheltek, nincsenek megfizetve és a munkakörülmények is borzalmasak - írják.

Soós Adrianna, Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint sürgős lépésekre van szükség, mert továbbra is magas a külföldre vagy más területre távozó dolgozók aránya. Szerinte a képzési rendszer sem jó, így a fiatalok már nem is választják ezt a szakmát, hiszen könnyebb munkával és megtudnak keresni ennyi pénzt.

„A szakdolgozói rétegnek egy azonnali, 50 százalékos béremelést mindenképpen végre kell hajtani, és emellett a kórházak eszközállományát azonnal rendbe kell szedni. Ez nem vagy-vagy kérdése, tehát a kormány azt hazudja, hogy az elmúlt években iszonyatos pluszforrásokat tett be az egészségügybe, miközben látjuk, hogy az az egyébként szabad szemmel nem látható béremelés, amiről hazudnak, azt úgy kompenzálták, hogy a kórházak teljesítményvolumen-korlátját csökkentették 8 százalékkal. A kórházakat arra kényszerítették, és ezért vannak a várólisták, hogy kevesebb műtétet hajtsanak végre” - mondta Szabó Tímea, a párt társelnöke.

HírTV
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk