A szegénységi küszöb alatt élnek a szlovák nyugdíjasok
Szlovákiában a tavalyi évben a szegénységi küszöböt sem érte el az ország EU csatlakozása előtt nyugállományba vonultak több mint felének nyugdíja - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a Szociális és Gazdasági Kockázatok Kutatóintézete (IVRA) civil szervezet elemzésére hivatkozva hétfőn.
A szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok arányának kiszámolásánál a szervezet még az egy évvel korábbi összeghatárt vette figyelembe, ez Szlovákiában 2012-ben egy egyfős háztartás esetében évi 4152 euró volt. Ezzel összefüggésben rámutattak, hogy amennyiben a szegénységi küszöböt jelző összegben 2013-ban hasonló mértékű emelkedés lesz tapasztalható mint egy évvel korábban, amikor az 9,8 százalékponttal nőtt, akkor a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok aránya a most kimutatottnál is magasabb lesz, elérheti az összes nyugdíjas 68 százalékát.
Az IVRA elemzése szerint Szlovákiában a nyugdíjasok közül leginkább a nőket veszélyezteti a szegénység, ugyanis a tavalyi évben az összes időskori nyugdíjban részesülő nő több mint 70 százaléka (több mint 306 ezer személy) a szegénységi küszöb alatti összegű nyugdíjat kapott. A férfiak esetében ez az arány jóval alacsonyabb volt, az időskori nyugdíjban részesülő férfiak nem egész 19 százaléka kapott 346 eurót nem elérő összegű nyugdíjat.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 2 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 3 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 3 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 4 hete
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 1 hónapja