A spanyol munkanélküliség 2,8 százalékkal csökkent
Spanyolországban a munkanélküliek száma 2,8 százalékkal, mintegy 90 ezerrel csökkent júniusban - írja az MTI.
A munkanélküliek száma több mint 1,9 millióval lett kevesebb 2013 februárjához képest, amikor a gazdasági válság hatására mélypontra jutott a foglalkoztatás Spanyolországban.
Tavaly júniushoz viszonyítva egy év alatt mintegy 6 százalékkal, 200 ezerrel csökkent az állástalanok száma a dél-európai országban.
A nyári időszakban a turizmusnak köszönhetően megszokott a munkanélküliség csökkenése Spanyolországban, elsősorban a szolgáltatói szektorban, ahol a múlt hónapban 66 ezerrel lett kevesebb álláskereső.
Területi bontásban a legnagyobb, 15 ezres csökkenést Katalóniában mérték.
Az egy hónapja bizalmi szavazással leváltott konzervatív spanyol kormány korábbi számításai szerint erre az évre 15 százalékos munkanélküliségi ráta várható, a tavalyi 16,5 százalék után.
Magdalena Valerio, az új, szocialista kormány munkaügyi minisztere hétfőn egy rendezvényen arról beszélt, hogy céljuk a munkanélküliségi ráta további csökkenésének elérése, valamint a határozatlan idejű munkaszerződések arányának növelése a foglalkoztatásban.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja