A munkaadók is sztrájkolhatnak az új alkotmány szerint?
A LIGA szerint a szakmaiatlan, és rohamtempójú alkotmány szövegezés egyik bizonyítéka, hogy Lázár János olyan kapcsolódó módosító indítványt nyújtott be, amely a munkaadóknak is sztrájkjogot adna.
A kapcsolódó módosító javaslat eredetileg tisztázni szerette volna, hogy a jogok alanyai a munkavállalók mellette a munkaadók és szervezeteik is. Ám a magyar nyelv értelmezésének "huncut" szabályai miatt, valamint a LIGA Szakszervezetek által oly sokszor kritizált rohamtempójú - és ezáltal szakmaiatlan - alkotmány szövegezés eredményeként, a végleges mondat azt is jelenti, hogy a munkaadók is tarthatnak munkabeszüntetést - írják.
"Egyesek látni vélik, hogy a törvény szövegét lediktáló szakember a máshol is ismert "lock-out", azaz a munkáltatói kizárás intézményét szerette volna a magyar alapjogba beemelni, csak a szókincse nem volt meg hozzá" - írja a LIGA.
Hozzáteszik: "mindenesetre ilyetén módon az egyensúly helyreállni látszik az Erőben, amidőn a munkavállalóktól elvett sztrájkjogot átadták a munkaadóknak".
Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat szó szerint így szól: Törvényben meghatározottak szerint a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, vagy munkabeszüntetést tartsanak. Az indoklás pedig ennyi: "A módosító javaslat egyértelművé teszi, hogy a jogok alanyai a munkaadók és szervezeteik is."
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 3 hónapja
- Meghirdette a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj idei pályázatát az MTA 4 hónapja
- Harvardos diákok akarnak minél több diákot Amerikába juttatni 4 hónapja
- Lázár János: a MÁV-Volán mind a kilenc érdekképviselete aláírta a bérmegállapodást 4 hónapja
- Gyakorlatorientált HR-képzés, piacképes diploma 4 hónapja
- Kinevezték az új országos kórházi főigazgatót 5 hónapja
- Kihirdették, mikor lesz a Magyar Vállalkozók Napja 6 hónapja