Új munkaügyi kirendeltség nyílt Hódmezővásárhelyen
A 174 hazai munkaügyi kirendeltség közül csaknem száz új épületbe költözött, illetve helyiségeit felújították, erre részben uniós forrásból mintegy 10 milliárd forintot fordított a kormányzat - közölte Tarcsi Gyula, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium koordinációs szakállamtitkára a hódmezővásárhelyi kirendeltség ünnepélyes átadásán.
A szakállamtitkár közölte, az állami munkaügyi szervezetek komoly együttműködést alakítottak ki az önkormányzatokkal, társadalmi szervezetekkel, s az elmúlt években lezajlott szemléletváltást követően a porfitorientált munkaközvetítő cégekkel is.
A közeljövőben a munkaügyi kirendeltségek új feladatokat is kapnak. A szociális és a munkaügyi területek közelítésével egyre fontosabbá válik a megváltozott munkaképességűekkel való törődés - tudatta Tarcsi Gyula.
Már az idén kísérleti jelleggel, jövőre pedig az egész országban programok indulnak annak érdekében, hogy az emberek ne az idő előtti nyugdíjat, hanem megmaradt képességeiket kamatoztatva a munkát válasszák, ezért egy új ösztönző támogatási rendszert is kialakítanak - mondta a szakállamtitkár.
Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester elmondta, a kirendeltség az önkormányzat és az állam között létrejött ingatlancsere révén kerülhetett új épületbe. A régi kirendeltség épületében az önkormányzat a jövő év végéig harminc szociális bérlakást alakít ki fiatal házasok számára, az ingatlan földszintjén pedig az önkormányzat idősgondozó szolgálata kap majd helyet.
Az új, 640 négyzetméteres kirendeltségen a regionális munkaügyi központ 14 munkatársa várja a térség 2500 álláskeresőjét és a szakembereket kereső munkaadókat - hangzott el a sajtótájékoztatón.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 3 hónapja
- Meghirdette a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj idei pályázatát az MTA 4 hónapja
- Lázár János: a MÁV-Volán mind a kilenc érdekképviselete aláírta a bérmegállapodást 4 hónapja
- Gyakorlatorientált HR-képzés, piacképes diploma 4 hónapja
- Kinevezték az új országos kórházi főigazgatót 5 hónapja
- Tömeges elbocsátások Makón és Hódmezővásárhelyen 6 hónapja
- Kihirdették, mikor lesz a Magyar Vállalkozók Napja 6 hónapja