A megszorítások ellen lobbiznak a fuvarozók
Nyílt levélben kéri két fuvarozószervezet az országgyűlési képviselőktől, hogy ne szavazzák meg azt a törvényjavaslatot, amelynek része a gépjárműadó és az üzemanyagot terhelő jövedéki adó mértékének emelése, valamint az üzemanyag-megtakarítás és a napidíj adómentességének megszüntetése.
A két szervezet - állításuk szerint - összességében több mint 6 000 hazai közúti közlekedési szolgáltató vállalkozás nevében arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvénymódosítás aránytalanul és méltatlanul hátrányos versenyhelyzetet eredményezne a hazai vállalkozások számára a környező országok cégeivel szemben.
Az érdekképviseletek a levélben hangsúlyozták: azt szeretnék, hogy "a problémák ne az utcán jelenjenek meg, és ne ott oldódjanak meg". Ehhez azonban szükségesnek tartják, hogy a törvényalkotási folyamatok során átgondolt, és a kérdések valamennyi nézőpontját megvizsgáló döntések szülessenek, és ezek a válságkezelésre hivatkozva ne sodorják végveszélybe egy teljes alágazat működését. Azt javasolták: maradjon meg az üzemanyag-megtakarítás adómentessége, de az ellenőrizhetőség érdekében szigorodjanak az üzemanyag-megtakarítás elszámolására vonatkozó előírások.
Véleményük szerint szintén adómentesnek kellene maradnia a nemzetközi árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként, illetve árukísérőként foglalkoztatott magánszemélyek napidíjának. Az adómentesen elszámolható napidíj mértékét pedig az európai uniós országok által alkalmazott minimum 30 eurós összeghez kellene igazítani.
A fuvarosok javasolják továbbá, hogy - az üzemanyagot terhelő jövedéki adó mértékének megemelésével párhuzamosan - a kormány vezesse be a kereskedelmi gázolajárat és az adó egy része a közúti közlekedési szolgáltatóknak legyen visszaigényelhető.
A levél szerint azt is szeretnék, ha a gépjárműadó mértéke a légrugós, vagy azzal egyenértékű paraméterekkel rendelkező haszongépjárművek esetében - tekintettel azok útkímélő tulajdonságára - ne emelkedjen a jelenlegi 1.200 forint /100 kilogrammos mértéket meghaladó szintre.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ő lett az év női logisztikusa 6 hónapja
- Meg kell erősíteni a hazai fuvarozókat - 280 ezer főről van szó 7 hónapja
- Egyre több fiatal tehet szert sokrétű logisztikai ismeretekre 8 hónapja
- Logisztikus 9 hónapja
- Így néz ki egy logisztikai menedzser egy napja: "Nem árt, ha szeretsz legózni" - bölcsészből lett az Év Logisztikai Menedzsere 12 hónapja
- Ők kapták a beszerzési és logisztikai szakma legjobbjainak járó díjait 1 éve
- Így hatnak a logisztikai szektor változásai a munkaerőpiacra 1 éve
- Van, hogy a hétszámjegyű fizetés sem hat - munkaerő kihívások a logisztikában 1 éve
- Taxisofőr és kamionsofőr állások 1 éve
- Hiányszakmákkal dolgozunk - így találjuk és tartjuk meg a szakembereket: De Jesus Silva Annamária, a METRANS HR vezetője 1 éve
- Idén is keresi az MLBKT az év logisztikai kiválóságait 1 éve