kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hónapja

A magán és egyházi iskolákban is jár a tanárbéremelés

A magán és egyházi iskolákban, óvodákban is ugyanúgy jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, mint az állami intézményekben - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.

images

Rétvári Bence közölte, a 340 milliárd forintos tanárbéremelési alap nemcsak az állami intézmények alkalmazottainak a béremelését tartalmazza, de az önkormányzati, egyházi és magán fenntartóknál dolgozókét is. Ugyanaz az emelés jár tehát egy alapítványi iskolában tanító tanárnak, mint a tankerületiben - húzta alá.

Hangsúlyozta: a kormány számára minden gyerek ugyanolyan fontos, ezért a magán és egyházi intézmények oktatói is ugyanolyan mértékű béremelésben részesülnek. "Az állam 32,2 százalékkal megnövelt bértömeget utalt át a normatív közfinanszírozásban részesülő valamennyi nem állami fenntartóknak február legelején, melynek felosztását és kiutalását már a fenntartók és a magánintézmények végzik" - fogalmazott, hozzátéve: a kiutalt alapot teljes mértékben béremelésre kell fordítani.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a tanárbéremelési alapban "egyelőre csak magyar költségvetési forrás van", EU-s forrás még nem érkezett. "Az Európai Bizottság januárban adott egy technikai levelet, egyfajta írásos garanciát a források felhasználhatóságáról, de utalás eddig még nem történt. A kormány ugyanakkor teljes mértékben biztosítja a tanárok és óvónők béremelését hazai forrásból" - magyarázta.

Az illetményemelés mértékéről Rétvári Bence azt írta: az állami fenntartású iskolákban a tanárok átlagbére 652 530 forintra, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forintra emelkedett. A tankerületi intézményekben a gyakornok, pályakezdő pedagógusok átlagbére 561 100 forint lett, a pedagógus I. fokozatban lévőknek 601 992 forint, a pedagógus II. fokozatban lévőknek 679 135 forint, a mesterpedagógusoknak 869 007 forint, a kutatótanároknak pedig 911 284 forint - ismertette a változásokat az államtitkár, aki kiemelte azt is, hogy az alapilletményen túl a pótlékok és a megbízási díjak összege is emelkedett. Hozzátette: a hiányszakot oktatók esetén további 4 százalékkal nőttek a bérek, MA fokozat estén szintén 2 százalékkal. Azok a pedagógusok pedig, akik hátrányos helyzetű térségben, osztályban tanítanak, 20 százalékos többletjuttatásban részesülnek.

Rétvári Bence kijelentette: a kormány kiemelt célja a tanárok és óvónők megbecsültségének növelése, hogy a gyerekek minőségi iskolákban tanulhassanak. A valaha volt legnagyobb tanárbéremelés ezért folytatódik jövőre újabb 21 százalékos emeléssel - írta közleményében az államtitkár.

MTI

Mekkora béremelést terveznek idén a magyar cégek? - korábbi cikkünkből kiderül. 

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk