kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Megkezdődött a tanárok toborzása a debreceni elitiskolába

A jövő tanévben már megkezdődik az oktatás, így máris elkezdték toborozni a tanárokat abba a debreceni magániskolába, ahol a tandíj 2 millió forint lesz - írja az eduline.hu

images

Öreg János igazgató a Cívishírnek azt mondta városból és a közvetlen környékről sokan megkeresték az iskolát, ahogy Kelet-Magyarországról, a Partiumból, Erdély más részeiről, Kárpátaljáról, továbbá a Felvidékről szintén volt már kapcsolatfelvétel. De vannak érdeklődök a Közel-Keletről, az Egyesült Államokból vagy Írországból is - írják.

2019 szeptemberében két-két óvodai és általános iskolai csoporttal tervezik az indulást, előbbieknél 18, utóbbiak esetében 20 főben maximalizálják a létszámot. A tandíj összegéről már korábban lehetett olvasni.

„Az elindulás időszakában a külföldi pedagógusok 60-70 százalékát adják majd a nevelőtestületnek, később 50-50 százalékos megoszlásban gondolkodunk”

A tanárok toborzásáról azt mondta, komoly felvételi követelményeknek kell megfelelni, „a közel anyanyelvi szintű, szofisztikált angoltudáson túl megfelelő végzettséget, szakmai tapasztalatot, pályaívet kell tudni felmutatni és azt is, hogy az adott tanár mit tud hozzátenni az iskolához a tanórákon kívüli foglalkozások során. Nem kizáró ok, ha valakinek nem az anyanyelve az angol, de például az angol irodalmat anyanyelvi pedagógusok fogják tanítani”.

eduline.hu
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt

Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk

"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk