kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A legjobb munkahelyek Japánban, Kínában és a briteknél

A LInkedIn nevű üzleti közösségi oldal legfrissebb kutatásából kiderült, hogy mely cégeknél a legjobb most dolgozni. A portál japán, brit és kínai munkavállalók bevonásával készítette el a három országra vonatkozó listát - írja az origo.hu.

images

Kínában az internetes és a technológiai vállalatoknál a legboldogabbak a munkavállalók - írja az origo.hu. A 25 rangsorolt cég közül 15 ezekbe a kategóriákba tartozik. A teljes lista elkészítéséhez 40 millió kínai felhasználót hívtak segítségül. Ez alapján az első helyen az Alibaba végzett, a második a Baidu lett, míg a harmadik helyen a ByteDance zárt.

A japánok szerint az Amazonnál a legjobb dolgozni, a második helyen a Google, a harmadikon pedig a Rakuten zárt.

A britek kedvencei egyértelműen a pénzügyi vállalatok, de ezen belül is a hazai intézeteket és cégeket részesítik előnybe. Itt a legnépszerűbb munkáltató az Amazon, a második a JP Morgan Chase, a harmadik pedig a Sainsbury's lett. A listára olyanok is felkerültek náluk, mint a BP, a Barclays vagy éppen a Goldman Sachs.

origo.hu

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk