kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

A köz- és a versenyszférában is kezdődik az idei első emelt bérek kifizetése

A közszférában történő béremelésre 800 milliárd forintot fordítanak.

images

A február több millió magyar embernek hoz magasabb bért, hiszen ezekben a napokban kezdődik az idei első emelt bérek kifizetése a köz- és a versenyszférában is - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook oldalára feltöltött videójában pénteken. Közölte, az ápolók és a mentőápolók fizetése 21 százalékkal, a szociális dolgozóké pedig 20 százalékkal emelkedik. Utóbbiakra példaként az idősotthonokban, a bölcsődékben és a gyermekvédelmi intézményekben dolgozókat említette. Hozzátette, hogy a kulturális területen tevékenykedők is 20 százalékos béremelést kapnak. Egyúttal jelezte, emelkedett a rendvédelmi dolgozók, a rendőrök, katonák, tűzoltók és a katasztrófavédők fizetése is, ezen felül pedig magasabb fizetést kapnak a köznevelésben dolgozó - óvodai, általános iskolai és gimnáziumi - tanárok is. A kormányszóvivő elmondta: a közszférában 2010 óta zajlanak az átfogó béremelési programok, csak az idei béremelésekre 800 milliárd forintot fordítanak.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk