kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A HTCC befejezte a Tele2 felvásárlását

Tegnap lezárta a szolgáltatásait Invitel márkanév alatt nyújtó Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) a Tele2 Magyarország felvásárlását.

A vezető alternatív telekommunikációs szolgáltató 2007 júliusában állapodott meg a svédországi Tele2 magyarországi üzletének megvásárlásáról 4 millió euróért. A Gazdasági Versenyhivatal a hónap elején hagyta jóvá a tranzakciót. A Tele2 Magyarország a közeljövőben önálló vállalatként működik tovább.

A HTCC így már több mint egy millió ügyfelet szolgál ki Magyarországon. Az újonnan szerzett előfizetői bázis számára további, a Tele2 által eddig nem nyújtott szolgáltatások, különösen a DSL szélessávú internet is könnyen hozzáférhetők lesznek. A Tele2 a közeljövőben egyelőre a csoporttól különállóan, eddigi nevén működik tovább. A HTCC csoport célja ebben az esetben is a folyamatok teljes integrációja, így a Tele2 név belátható időn belül eltűnik, a szolgáltatások pedig Invitel márkanév alatt lesznek majd elérhetőek. A Tele2 Magyarország 2006-os árbevétele 10.7 milliárd forint.

A felvásárlás lezárását, a HTCC elnök-vezérigazgatója, Martin Lea úgy kommentálta, hogy a Tele2 akvizíciója tovább erősíti pozíciójukat a magyar vezetékes távközlési piacon és összhangban van stratégiájukkal. E szerint a továbbiakban is nyitottak hasonló, a HTCC részvényesei számára értéket hozó lépésekre a magyar és romániai piacokon.


  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk