kapubanner for mobile
Megjelent: 8 hónapja

A hangulatos otthon titka

Az, hogy milyen egy tökéletes otthon, szinte mindannyiunk számára mást jelent. Abban viszont alighanem mind egyetértünk, hogy milyen eszközöket vethetünk be annak érdekében, hogy egy adott enteriőrt különlegessé, hangulatossá varázsoljunk.

A hangulatos otthon titka otthon
-

A világítás szerepe nagyon fontos

Az Alphafüles webáruházban kapható LED szalagok segítségével például szó szerint egyedivé tehetjük a belső teret. Természetesen az, hogy milyet választunk, illetve hogyan helyezzük el, nagyon sokat fog számítani, s míg egyik helyiségben remekül mutat az egyik, egy másik szobában vagy akár lakásban idegenül is hathat.

Ennek megfelelően kell meghoznunk a döntésünket is afelől, hogy milyen LED szalagot választunk. Nagyon fontos kérdés, hogy változtatható legyen a szín, a fényerő vagy a színhőmérséklet, ahogy arról is dönteni kell, ha inkább egyszerű fehér hideg vagy meleg fénnyel akarjuk barátságosabbá tenni a légkört.

Szenzoros és vezérelhető változatok mellett is dönthetünk, s ami a legfontosabb, ha úgy szeretnénk, akár teljesen el tudjuk rejteni a szalagot, s így diszkrét, mégis rendkívül mutatós eredményt érhetünk el.

Persze a világítás nemcsak a LED szalagokat jelentheti, érdemes odafigyelni arra is, hogy milyen fali lámpákkal és mennyezeti csillárokkal tudjuk elérni azt a stílust, amire vágyunk. Azok a világítótestek, amelyek nincsenek elrejtve, akkor is dekorálják a teret, amikor éppen nincsenek használatban - erről ne feledkezzünk meg, hiszen fontos elemei lesznek az enteriőrnek!

Ne féljünk variálni a stílusokat!

Amikor a saját otthonunk kialakításán törjük a fejünket, egészen biztosan a szemünk előtt lebeg valamilyen alapvető dizájn, amerre elindulnánk. Ugyan a stílusirányzatok szabályait betartva könnyedén alkothatunk harmonikus teret, de könnyen sterilnek érezhetjük, ha mereven ragaszkodunk ezekhez. Az, ami nagyon jól mutat például egy hotelszobában, nem valószínű, hogy a mindennapjainkat is kellemessé, meleggé tudja tenni.

Persze ne gondoljunk azonnal arra, hogy muszáj eklektikusan berendezni a szobákat. De egy örökölt régi komód, egy klasszikus tükör az avantgárd hálóban vagy a modern, letisztult otthonban a nagyi régi gyertyatartója abszolút meg tud férni egymással békében, sőt segíteni fog abban is, hogy a lakást valóban a magunkénak érezhessük.

Okos ötlet bevetni némi puhaságot!

Az emberek többsége eleve megnyugtatónak, otthonosnak találja az olyan helyiségeket, amelyekben a textíliák és a drapériák hangsúlyosak. Ezek eleve barátságosabbá teszik a környezetet, ráadásul valóban puhává is varázsolják azt.

A legjobb bennük az, hogy könnyedén cserélni lehet őket, így egyszerűen az évszakhoz vagy az aktuális hangulatunkhoz tudjuk igazítani. A függönyök, szőnyegek, párnák és takarók olyan pluszt tesznek hozzá a térhez, amely mással nem pótolható. Sokféleségüknek köszönhetően minden enteriőrbe megtaláljuk az ideális darabokat. Te mitől érzed igazán otthon magadat?

 

 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk

OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult

Az OECD is azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évtől visszatér a növekedési pályára, az idei évre 2,1 százalékos, jövőre pedig 2,8... Teljes cikk

Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét

A főváros vezetése a jövőben is folytatja azt a bérpolitikát, amelyet az elmúlt években a szakszervezetekkel partnerségben már kialakított - mondta... Teljes cikk