A gazdaság igényeihez igazítják a szakképzést
A szakképzésről szóló törvényjavaslat célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben a gazdaság igényeihez igazítsák a nappali oktatást, a képzés szerkezetét - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén.
A bizottság a kormánypárti képviselők 12 igen, és az ellenzékiek 4 tartózkodó szavazata mellett általános vitára alkalmasnak találta a szakképzésről szóló törvényjavaslatot.
Czomba Sándor a javaslat kapcsán kiemelte, hogy az iskolarendszerű szakképzésben az első szakképesítés megszerzése ingyenes. Elmondta, prioritás a duális szakképzés általánossá tétele, az, hogy a képesítések ismét közeledjenek a gazdaság valós igényeihez, mivel önmagában a tiszk-es, vagy iskolai tanműhelyek nem alkalmasak erre. Ennek megvalósítása érdekében elsősorban a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv-ket) szeretnék a jelenleginél nagyobb mértékben bevonni a szakképzésbe.
Az államtitkár szólt arról is, hogy kiterjesztik, átalakítják a tanulószerződések rendszerét, és változik a vizsgáztatás is. Átalakul az Országos Képzési Jegyzék (OKJ), amely mostanra több mint 400 szakképesítést, a leágazásokkal együtt pedig több mint ezer szakmát tartalmaz; ezen is szeretnének változtatni a kamara közreműködésével - mondta Czomba Sándor.
Bertha Szilvia (Jobbik) arra volt kíváncsi, hogy a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényjavaslat azon része, amely szerint 50 fő alatti cégeknél nem lehet pályázni tanműhelyek létrehozására hogyan viszonyul ahhoz az elképzeléshez, hogy a kkv-kat bevonják a gyakorlati képzésbe. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a szakiskolák integrálása pedagógusok elbocsátásával járhat. Hozzáfűzte: az OKJ rendszer átalakítását üdvözlik.
Czomba Sándor válaszában kiemelte, hogy az "50 fő feletti támogatásnak" nincs köze a normatív támogatáshoz, vagyis aki 50, vagy annál több munkahelyet teremtő beruházást hajt végre, egyedi kormánydöntés alapján képzési támogatásként akár tanműhely építésére is kaphat forrást. Ez nem gátolja a kkv szektor bekapcsolását a szakképzésbe - hangsúlyozta az államtitkár.
A pedagógus elbocsátásokra reagálva elmondta: a rendszer átalakítása - vagyis, hogy a hiányszakmákban bővítik, azokban a szakmákban pedig, ahol túlképzés van, visszafogják a képzés lehetőségét - "járhat adott esetben a pedagógusok tekintetében átrendeződéssel", de az elbocsátás nem a rendszer átalakításából adódik, hanem elsősorban a demográfiai helyzet miatt, mivel évről évre csökken a középfokú oktatásba belépők száma.
Kara Ákos (Fidesz) hangsúlyozta: olyan képzéseket kellene preferálni, amely közelít a munkaerő-piaci igényekhez, ez az utóbbi években nem így volt, de a mostani javaslat alkalmas ennek megvalósítására, így a Fidesz-KDNP frakció támogatja azt.
Gúr Nándor (MSZP) elmondta: egyetért azzal a logikával, hogy szorosabban hozzáillesztenék a szakképzést a gazdasági igényekhez. Szerinte kérdés, hogy a munkaadók meg tudják-e adni majd azt az információs hátteret, ami 3-5 évre előre nagy biztonsággal segítséget tud nyújtani a beiskolázáshoz.
Czomba Sándor válaszában elmondta: a gazdaság szereplőit kell megszólítani ennek érdekében, a gazdasági kamarák feladata, hogy segítsék ezt a munkát.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret 2 napja
- Pölöskei Gáborné: harminc százalékkal nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma 3 napja
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 1 hete
- Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása 1 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 1 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja