A felszámolás alatt álló Car-Inside Kft. dolgozóit átvette egy másik cég
Az üléshuzatokat, autóipari textíliákat gyártó Car-Inside Kft. március 6-án megkezdődött felszámolása ellenére is sikerül megőrizni a 634 munkahelyet, ugyanis a dolgozókat átvette egy másik cég, amely folytatja a termelést - mondta el az MTI érdeklődésére pénteken Sebestyén Zsolt a felszámolásra kijelölt, Apport Kft. igazgatója.
Mint hozzátette a Car-Inside Kft.-nek jelenleg Körmenden, Lentiben és Nagykanizsán is van telephelye.
A felszámoló szerint a cég főként szállítóinak tartozik, a dolgozóknak viszont nem. A tulajdonosok Sebestyén Zsolt szerint megegyezésre törekszenek és a tartozásokat ki fogják fizetni. A cég adósságállományáról egyelőre pontosabb adatokkal nem tudott szolgálni.
A felszámolás alá került Car-Inside Kft. 2009-ben azért jött létre, hogy az Eybl Hungária Textilipari Kft. tevékenységét újraszervezzék. A Prevent csoport százszázalékos tulajdonában álló cég hajdan több mint 1200 embert foglalkoztatott. Termékeik jellemzően az úgynevezett prémiummodellekbe kerültek, az Audi, a BMW és a Rolls-Royce számára is gyártottak üléshuzatokat és belső kárpitot.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Nők a kormányművek mögött - Lányok Napja a Boschnál 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja