A britek többsége biztosnak érzi munkahelyét
A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett felmérése szerint a relatív többség, 41 százalék biztosnak érzi saját állását. 11 százalék "kis javulást" vár, és mindössze 2 százalék számít arra, hogy anyagi helyzete komoly mértékben erősödik 2019-ben - írja az MTI.
A legnagyobb egyedi csoport, 37 százalék azt valószínűsíti, hogy az idei év végén is "nagyjából ugyanolyan" pénzügyi helyzetben lesz, mint most, a válaszadók 40 százaléka ugyanakkor anyagi helyzetének romlásától tart. E csoporton belül 28 százalék "kisebb mértékű" romlást vár, 12 százalékuknak viszont az a meggyőződése, hogy a jelenleginél "sokkal rosszabb" anyagi helyzetben zárja 2019-et.
A brit gazdaság jelenlegi állapotának megítélésére vonatkozó kérdésre meglehetősen borúlátó válaszok születtek. A felmérés résztvevőinek mindössze 18 százaléka tartotta jónak - 1 százalék nagyon jónak, 17 százalék meglehetősen jónak - a gazdasági helyzetet, 41 százalék szerint viszont a brit gazdaság rossz állapotban van. Közülük 31 százalék meglehetősen, 10 százalék nagyon rossznak látja a gazdaság pillanatnyi helyzetét. E borúlátást a legfrissebb előrejelzések is alátámasztják.
A Bank of England monetáris tanácsa a karácsony előtt tartott tavalyi utolsó kamatdöntő ülésen változatlanul hagyta a 0,75 százalékos alapkamatot. A döntéshez fűzött 12 oldalas évzáró elemzésében viszont közölte, hogy megítélése szerint gyengültek a brit gazdaság rövid távú növekedési kilátásai, és a vállalati szektor termelésnövekményét mérő legtöbb felmérés is romlott az elmúlt hónapokban, elsősorban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok miatt.
Ha a Brexit a tervek szerint megy végbe, az Egyesült Királyság nem egészen három hónap múlva, március 29-én kilép az Európai Unióból, egyelőre azonban bizonytalan, hogy a kilépés feltételeiről szóló megállapodást a londoni alsóház elfogadja-e a január harmadik hetére kitűzött szavazáson.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A britek a megpályázott állások több mint felére nem kapnak visszajelzést 1 hete
- Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- Megtalálni nehéz, megtartani még nehezebb 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete