A brit kormány szeptember végéig kifizeti a le nem dolgozott munkaórákra járó béreket
Öt hónappal meghosszabbították a munkahelyek megőrzését célzó kormányzati programot, melyet jelenleg körülbelül 4,7 millió munkavállaló vesz igénybe.
A munkahelyek megőrzését célzó kormányzati program az eredeti tervek szerint április végén lejárt volna, de a pénzügyminisztérium szerdai bejelentése szerint Sunak úgy döntött, hogy a bértámogatást a kormány még további öt hónapig folyósítja. A program alapján az érintett munkavállalók a korlátozások miatt le nem dolgozott munkaórákra járó bérük nyolcvan százalékát kaphatják meg költségvetési folyósítás formájában, de e kötelezettségvállalás legfeljebb havi 2500 fontig (1,1 millió forint) terjed. Ez a bértámogatási rendszer különböző formákban már tavaly március óta érvényben van, és jelenleg hozzávetőleg 4,7 millió munkavállaló veszi igénybe, de a nagy-britanniai koronavírus-járvány első hullámának tavaly tavaszi tetőzése idején több mint kilencmillióan kapták ebből a forrásból a kieső munkaórákra járó bérük nagy részét.
Egybehangzó szakértői elemzések szerint jórészt ennek a programnak köszönhető, hogy a koronavírus-válság okozta mély recesszió közepette sem szökött magasba a brit munkanélküliségi ráta. A brit statisztikai hivatal (ONS) minapi adatismertetése szerint a tavaly decemberrel zárult három hónapban átlagosan 5,1 százalékos volt a bejegyzett állástalanok aránya Nagy-Britanniában, 1,3 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban és 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző mozgó háromhavi időszakban.
Ez öt éve nem mért munkanélküliségi csúcs, de a konszenzusos elemzői becslések szerint a bértámogatási rendszer nélkül tíz százalék felett járna az állástalanok aránya a mostani recessziós környezetben. Az ONS előzetes becslése szerint a koronavírus-válság miatt soha nem mért ütemben, átlagosan 9,9 százalékkal zuhant tavaly a brit hazai össztermék (GDP), amely így a 2013-ban regisztrált szintre esett vissza.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- Felmérés: túlhajszoltak és alulfizetettek a brit munkavállalók 2 hónapja