500 fős leépítés kezdődik a Rail Cargo Hungariánál
Ötszáz fős leépítést hajtanak végre az év közepéig a Rail Cargo Hungariánál (RCH) - mondta a tulajdonos osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) vezetője egy hétfői osztrák újságban megjelent interjúban a Magyar Nemzet cikke szerint.
A Rail Cargo Hungaria (a korábbi MÁV Cargo) tavaly októberben jelentette be, hogy 3.028-ról 460-nal kívánja csökkenteni a cégnél a létszámot 2011-ben. A szakszervezetekkel folytatott tárgyalások eredményeként novemberben megállapodtak arról, hogy a cég visszavonja a munkaügyi központoknál csoportos leépítési szándékát és enyhíti a 2009 óta bejelentett, 2011-ig tervezett összes leépítés mértékét. Közös nyilatkozatban rögzítették a létszámcsökkentés enyhítését célzó eszközöket, többek között a korengedményes nyugdíjazást. A munkavállaló szervezetek akkori közlése szerint ugyanakkor a tárgyalások még március végéig tovább folynak egy középtávú együttműködési megállapodásról.
Doris Bures osztrák közlekedési és infrastrukturális miniszter nemrégiben kijelentette, hogy meg kell szüntetni az ÖBB veszteségességét. A vezérigazgató szerint konszernszinten 2013-ra, a teherszállításban 2014-re érhető el ez a cél.
Kern szerint ennek érdekében az ÖBB üzleti eredményének középtávon, 2015-ig 500 millió euróval kell javulnia. A félmilliárd eurónak kétharmadát költségcsökkentéssel, egyharmadát a bevételek javításával akarja elérni.
Az osztrák lapnak elmondta azt is, hogy az ÖBB teherszállítási leányvállalatánál (RCA) az idén mintegy 350 millió euró veszteség várható, ennek több mint a fele az RCH-nál elkönyvelt leírásokból származik. Az RCA saját tőkéje "olvad, mint a hó tavasszal" - figyelmeztetett. Az ÖBB-teherszállítás privatizálását nem tartja járható útnak, ez önmagában nem oldana meg semmit - mondta.
Az ÖBB mérlegét többek között szervezeti egyszerűsítéssel, a beszerzések költségeinek csökkentésével, a hasznot nem hozó részesedések eladásával, az RCH integrálásával és létszámleépítéssel akarja rendbe tenni Kern. Középtávon reálisnak tartja, hogy a konszern 44 ezres dolgozói létszáma 35-40 ezerre csökkenjen. Jelenleg az üzemi tanáccsal részmunkaidős programokról, Magyarországon szociális programokról tárgyalnak. A megtakarítások között a túlóra és a kölcsönzött munkaerő számának csökkentésére is hangsúlyt fektetnek. A teherszállításban áremelést és rakodóállomások megszüntetését tervezik - mondta a Wirtschaftsblattnak.
Magyar Nemzet/MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- Engedjük-e a főnököt tárgyalni? 4 hete
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 1 hónapja
- Felvehetem-e titokban az üzleti tárgyaláson elhangzottakat? 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Félrement kapcsolat, avagy amikor rossz irányba mennek a dolgok 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja