300 ezerbe került a nyelvvizsga
Nyelvvizsgagyár működött a Corvinuson - bíróság előtt a résztvevők. A vádirat szerint még a legbutább vizsgázónak is sikerült nyelvvizsgát szerezni, amiért 300 ezer forintot kellett fizetni, írja a Blikk.
Az egyik gyanúsított együttműködött az ügyészséggel, és elmondta, hogy a szóbeli vizsgán a 300 ezres „kuncsaftoknak" üres papírt kellett beadniuk, csak a nevüket kitöltve, majd a vizsga végeztével a vizsgabizottság tagjai adategyeztetés ürügyén ott tartották őket a teremben, ahol közösen kitöltötték a feladatlapokat.
A Corvinus Élelmiszer-tudományi Kara nyelvi központjának három tanárnője is a vádlottak között van, de ők tagadják, hogy közük lett volna a bűnszervezethez.
Blikk
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Nyelvvizsga-mentesség 2 hónapja
- Nyelvvizsga 2 hónapja
- A budapesti hallgatók már csak egy hétig jelentkezhetnek az ingyenes egyetemi programra 3 hónapja
- Brutálisan visszaesett a nyelvvizsgázók száma 3 hónapja
- Halálos kimenetelű munkabalesetet próbált eltitkolni egy férfi, szabadságvesztésre ítélték 4 hónapja
- Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítéltek el három embert 4 hónapja
- Rangos üzleti versenyen ért el ezüstérmet a Corvinus csapata 5 hónapja
- Egy millió fontot követel volt munkahelyétől a menedzser tönkrement lelki és testi egészsége miatt 5 hónapja
- Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja 5 hónapja