210 új munkahely gyártás és kutatás-fejlesztésben
Öt és fél milliárd forintos beruházással fejleszti gyártási kapacitását és a kutatás-fejlesztés informatikai hátterét debreceni gyárában a texasi központú National Instruments (NI) - jelentette be Alex Davern, a cégcsoport ügyvezető alelnöke Debrecenben.
A mérés- és irányításautomatizálásra használt hardvereket és szoftvereket gyártó cég debreceni gyára, az NI első Egyesült Államokon kívüli gyára volt. A debreceni gyárban jelenleg 1100 ember dolgozik.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az Európai Unió után az Egyesült Államok a legnagyobb beruházó Magyarországon.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével januártól szeptemberig 13 amerikai projekt zárult le, ami 122 milliárd forint tőkebefektetéssel háromezer új munkahelyet teremtett - tette hozzá.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power 2 hónapja
- 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 3 hónapja
- Váci beruházás - itt képezhetik ki az új iparágak számára szükséges munkaerőt 3 hónapja
- "Magyarország nem összeszerelő üzem" - növekedett az innovatív munkakörökben dolgozók száma 3 hónapja