180 járatot töröltek a Germanwings utaskísérőinek sztrájkja miatt
A szakszervezet szerint a Germanwings nem vázol fel világos jövőképet az alkalmazottaknak.
Az UFO és a Lufthansa csoport vezetőségének viszonyát évek óta súlyos konfliktusok jellemzik. A szakszervezet a megoldatlannak tekintett munkaügyi viták miatt legutóbb november elején tartott sztrájkot, akkor a csoport névadó légitársaságánál, két napig. Tiltakozó akciója miatt 1500 járatot kellett törölni. A Lufthansa vezetősége a novemberi sztrájk előtt hónapokig tárgyalni sem volt hajlandó a szakszervezeti vezetőkkel, arra hivatkozva, hogy szabálytalanul kerültek tisztségükbe. Az utóbbi hetekben munkaügyi közvetítők bevonásával tárgyaltak, eredménytelenül.
A szakszervezet a Germanwings esetében legfőképpen azt kifogásolja, hogy a munkaadó nem vázol fel világos jövőképet az alkalmazottaknak. Ez azért fontos, mert az 1400 embert foglalkoztató és 30 repülőgépet üzemeltető Germanwings már nem a saját márkája alatt folytat személyszállítási tevékenységet, hanem kizárólag Eurowings-járatok üzemeltetésével foglalkozik, és a tervek szerint fokozatosan beolvasztják az Eurowingsbe.
A munkaadó szerint a szakszervezeti kifogások indokolatlanok, a Germanwings-alkalmazottakra vonatkozó bérmegállapodás készen áll, aláírásra vár. Azzal kapcsolatban, hogy az UFO konkrétan a részmunkaidőre vonatkozó szabályozás miatt hirdetett sztrájkot, hangsúlyozták: bizonyíthatóan a Lufthansa csoport szabályozása a leginkább munkavállaló-barát az egész ágazatban, száznál is több részmunkaidős konstrukció közül választhatnak mindazok, akik nem kívánnak teljes munkaidőben dolgozni.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Ismét Magyarországon toboroz légiutas-kísérőket az Emirates 1 éve
- Béremelésért tüntettek a román állami légitársaság alkalmazottai 2 éve
- 3000 légiutas-kísérőt és 500 reptéri alkalmazottat toboroz az Emirates 3 éve
- A home office miatt csökkent a légitársaságok kártérítési hajlandósága 3 éve
- Hatszáz új munkatársat vett fel a Wizz Air 3 éve
- Munkaerő-toborzásra készülnek az amerikai légitársaságok 3 éve
- Intenzív toborzásba kezdett a Wizz Air 3 éve
- Csődbe ment az egyik legnagyobb múltú légitársaság, 430 embert bocsátanak el 3 éve
- Újabb légitársaság kényszerül óriási elbocsátásra 4 éve
- Lemondott a British Airways vezérigazgatója 4 éve
- Nem tervez létszámleépítést a Wizz Air 4 éve