1500 dolgozót bocsát el a Michelin
A világ vezető abroncsgyártója, a francia Michelin legalább 1500 fős leépítést tervez franciaországi telephelyein, írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Le Monde című párizsi napilap kedd délutáni száma.
Szakszervezeti források szerint az elbocsátások elsősorban a La Roche-sur-Yon-ban és Roanne-ban lévő gyárakat érintik majd, a 12 ezer embert foglalkoztató Clermont-Ferrand-i székhelyen, ahol nem gyártás, hanem fejlesztés folyik, nem várható jelentősebb leépítés.
Alain Couderc, a CFDT szakszervezet képviselője a sajtó érdeklődésére elmondta: az elbocsátásokról különböző hírek keringenek a vállalatnál; van, aki úgy tudja, legalább háromezer munkahely megszűnik.
A Michelin legutóbbi éves közgyűlésén május 15-én Michel Rollier, a vállalat vezetője azt közölte a részvényesekkel, hogy nem várhatók leépítések Franciaországban, és a cégcsoport a felhalmozott készletek értékesítését tartja fő feladatának. A gazdasági válság, az autógyártás visszaesése miatt az első negyedévben a Michelin forgalma 14,2 százalékkal, a gyártott abroncsok száma negyedével csökkent. A gyárak jelenleg fél kapacitással üzemelnek, a részleges, havi háromnapos technikai munkanélküliség a dolgozók harmadát érinti.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A Hanon Systems 250 új munkahelyet teremt Magyarországon 5 hónapja
- A Mercedesnél háromezer új munkahely jön létre 6 hónapja
- Bíróság előtt a munkaügyi miniszter korrupciós vádak miatt 6 hónapja
- Szijjártó Péter kitüntette az Audi Hungaria elnökét 7 hónapja
- Új munkahelyek: húszmilliárd forintos beruházást hoz a Stellantis 7 hónapja
- Leáll az egészségügy? - több tízezren sztrájkolnak 8 hónapja
- 120 új munkahely jön létre Győrben 8 hónapja
- Autóipari dolgozók 36 százalékos béremelést és négynapos munkahetet követelnek 9 hónapja
- Bejelentették a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást Magyarországon 9 hónapja
- Bezár a Lear Corporation Gödöllőn, 800 embert bocsátanak el 9 hónapja
- Különleges létesítményekkel gazdagszik a Debreceni Egyetem 10 hónapja