Virtuális kórházak, digitális orvoslás - Ez a jövő egészségügye
A nem is olyan távoli jövő kórházaiban arcfelismerő rendszerek, robotok, 3D-nyomtatók és mesterséges intelligencia alapú betegségelőrejelző eszközök segítik majd a gyógyítási folyamatot. Személyre szabott módszerekkel - többek között a teljesen digitális páciens utak kialakításával - pedig új dimenziók válnak elérhetővé a betegségmegelőzésben is.
A Tel Aviv Sourasky Medical Center-ben az elmúlt időszakban jelentős lépéseket tettek, hogy az egészségügyi ellátási folyamatokat teljesen digitalizált alapokra helyezzék, és a jövőben virtuális kórházként képesek legyenek kiszolgálni a betegek igényeit. A kórházban bevett gyakorlat a 3D nyomtatás, a virtuális és kiterjesztett valóság használata a műtőkben, a mesterséges intelligencia (AI) által végzett kórlapkészítés, vagy éppen az arcfelismeréssel támogatott betegfelvétel és elbocsátás.
Az egészségügyi szakemberek szerint ez a jövő, és ezt erősíti meg az izraeli szolgáltató részéről Dr. Esther Saiag, az orvosi rendszerek üzemeltetéséért felelős igazgatóhelyettese is, aki ezekről a best practice megoldásokról számol majd be május 17-én a 2. Digital Health Essential című egészségipari konferencián. A tel avivi intelligens kórházat a következő évtizedekben valószínűleg százával követik majd hasonlók világszerte, az egészségügy elkövetkező éveit ugyanis egyértelműen a digitális fejlesztések határozzák majd meg.
Itthon is fontos mérföldkövek előtt állunk. Az ESZFK, mint az egészséginformatikai irányítási rendszeren belül a megvalósításért felelős szervezet, integrációs, adatfeldolgozási, valamint a központi szolgáltatások biztosítása és szolgáltatási feladatain túlmenően támogatja az ágazatirányítási rendszer működtetését, a központi egészséginformatikai igények összegyűjtését, elemzését és műszaki megvalósítását – emeli ki Tolnay Roland ügyvezető.
A jövőbeni fejlesztési célok között továbbra is alapvető az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér fejlesztése, működtetése, amelynek során új folyamatok és technológiák épülnek be a rendszerbe. Ez egyszerre jelenti újabb betegellátási folyamatok digitalizálását, a járó-és fekvőbeteg ellátás kiterjesztett támogatását, a bővülő adatvagyon fejlesztését és kiaknázását. A lakosság felé pedig a személyes hozzáférés eszközrendszerének bővítését, és az egyre szélesedő telemedicina szolgáltatásokat. A tervezett projektek fókuszában az ellátási folyamatok digitalizálása mellett a jó minőségű adatok előállításának és kiaknázásának eszközrendszere áll, de prioritás a strukturált ellátási dokumentáció kialakítása és kiterjesztése, az ellátási adatok tömeges feldolgozhatóságát biztosító adatközpont kialakítása, valamint a mesterséges intelligencia eszközrendszerének integrálása is.
Az új megoldások alkalmazásával mérsékelni lehet a felesleges feladatok mennyiségét, vagy növelni a klinikai hatékonyságot például a diagnosztikai képek gyors elemzésével, vagy a szükséges szakszemélyzet létszámának prognosztizálásával, de az AI pénzügyi területen is képes támogatni az egyensúly megtartását, a ChatGPT és a hasonló megoldások szerepe pedig még csak most formálódik.
Néhány éve még nem gondoltuk volna, hogy genetikai vizsgálatok alapján pontosan meghatározható, milyen ételek feldolgozására alkalmas a páciensek szervezete, melyek számukra a valóban hatékony gyógyszerek, és milyen betegségek kialakulására lehet esélyünk a legnagyobb valószínűséggel. Jelenleg személyre szabott módszerekkel, így például teljes egészében digitális páciens utak kialakításával pedig teljesen új dimenziók válnak elérhetővé az egészségmegőrzésben - hívja fel a figyelmet Póda Tamás, a SYNLAB kereskedelmi és marketingigazgatója.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Szakemberhiány miatt szünetel több vizsgálat az Oroszlányi Szakrendelőben 4 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Ők kapták a digitális gazdaság női példaképeinek járó elismeréseket 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 3 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére 3 hónapja
- Dolgozz bárhonnan - így élnek a digitális nomádok 3 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- Tájékoztató honlappal segíti a digitális készségek elsajátítását az IVSZ 3 hónapja
- "Európa-bajnokból világbajnok" lehet a magyar szakképzés - csaknem 96 milliárd forintot költenek rá 4 hónapja