Több tízmilliós bírságot kaptak a CIG Biztosító korábbi vezetői
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 36 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (CIG EMABIT) korábbi felsővezetőire, illetve szakmai vezetőire, mert személyi felelősségük is volt abban, hogy a cég az olaszországi határon átnyúló tiltott tevékenységet végzett - közölte a jegybank.
A - korábban szabálytalannak minősített - határon átnyúló tevékenységgel összefüggésben az MNB egyebek mellett megtiltotta, hogy a CIG EMABIT Olaszországban a kezesség és garancia ágazatba tartozó új biztosításokat kössön vagy a régieket meghosszabbítsa.
A vállalatnál 2019. augusztus 30-ig vezérigazgatói és igazgatósági tagi tisztséget betöltő személy esetében a vizsgálat az olasz üzletágat érintő több olyan szabálytalanságot, mulasztást állapított meg, amelyek nyomán hiányosságok merültek fel az intézmény irányításában, működésében, a döntéshozatali és kockázatvállalási folyamataiban, többek közt kockázatos, a későbbiekben válsághelyzetet teremtő biztosításokra vonatkozóan is. A biztosító belső védelmi vonalai így nem kontrollálhatták hatékonyan az olaszországi működést. Az MNB 20 millió forintos bírságot szabott ki a volt első számú vezetőre.
A cég tavaly szeptember 30-ig igazgatósági tagságot betöltő két vezetőjére 5-5 millió forint büntetést rótt ki a jegybank, mert nem léptek fel kellően hatékonyan a korábbi vezérigazgató döntései ellen, azokat nem ellenőrizték megfelelően, illetve az irányításuk mellett működő biztosítónál nem állt rendelkezésre a határon átnyúló tevékenység jogi, kockázatvállalási és szakmai követelményeihez, volumenéhez illő szervezeti felépítés, belső kontrollrendszer, s mindehhez az erőforrások. Enyhítő körülménynek számított mellettük a válsághelyzet kezelésében végzett tevékenységük.
A biztosító vezető kockázatkezelője elégtelen kockázatkezelési rendszert épített ki és működtetett az olasz üzletágra vonatkozóan. Elmaradt e tevékenység érdemi monitorozása, amely így nem volt alkalmas a kockázatok megfelelő azonosítására. Az MNB ezért 3 millió forint bírságot szabott ki e vezetőre, s kezdeményezte felmentését is a biztosítónál.
A CIG EMABIT korábbi megfelelőségi vezetőjét 1,5 millió forintos jegybanki bírsággal sújtott az MNB, mert 2016-ig egyáltalán nem, s ezután is csak túlzottan szűk terjedelemben, formálisan, nem kellő szakmai gondossággal vizsgálta az olasz üzletággal kapcsolatos tevékenységet.
Az MNB által áttekintett időszak jelentős részében a biztosító volt belső ellenőrzési vezetője sem vizsgálta kellő mélységben az olasz határon átnyúló, illetve ehhez kötődően a kiszervezett tevékenységeket. Az olasz üzletág működtetésével kapcsolatos jelentős problémákat így csak a válsághelyzet kialakulta után tárta fel. Az MNB ezt a vezetőt is 1,5 millió forint bírsággal szankcionálta.
A CIG EMABIT tavaly szeptemberre már rendezte tőkeszintjét, elhárította az üzletágat érintő problémák miatt előállt válsághelyzetét, s azóta stabilan működik. A helyreállításban történt részvételt enyhítő körülményként vette figyelembe az MNB.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól 3 hónapja
- Le a túlórával! - bírságot kaphat a főnök, ha munkaidőn túl hívja a dolgozót 4 hónapja
- Két nemzetközi csereprogram is elindult diákok számára 4 hónapja
- Íme a CSR Hungary Díj 2023-as díjazottjai 7 hónapja
- Baleset a csapatépítőn: kinek a felelőssége? 11 hónapja
- Ezeket a cégeket ellenőrzi kiemelten a következő időszakban a NAV 11 hónapja
- A szankciók működnek a foglalkoztatás-felügyelet területén 1 éve
- Kamerával figyelték a vendégeket és a dolgozókat egy szépségszalonban, rekordbírságot kaptak 1 éve
- Ügyvezetői felelősség: mettől meddig tart? 1 éve
- A kölni koncert 1 éve