Szexi közgazdaságtannal az egyenjogúságért

A közgazdász általában hatékonysági szemlélettel bír. Azt nézi, hogy az egységnyi termék/szolgáltatás mikor hozza vissza a befektetett erőforrás árát, és mikortól kezdve termeli ki a profitot. A gazdaság, és a társadalom azonban sokkal összetettebb jelenség ennél a költség-haszon számításnál. Ráadásul, pont az elméleti síkja miatt a közgazdaságtan köré olyan előítélet-falak épültek, amelyek szinte nem is engedik azt, hogy mögé lessünk, és észrevegyük a „másik arcát”. A társadalomtudományét, amely segít megláttatni azokat a kihívással teli helyzeteket, amelyek a napi életünk során komoly frusztrációt okoznak.

A társadalmi „Szent Grálok” közösségivé tétele

A „szexi közgazdaságtan” nem egy absztrakt tudomány, amely elméleteket gyárt, hanem éppen az a lényege, hogy komplex, társadalmi rendszerproblémákat old meg, mondta Ilyés Márton a HR Portálnak. Persze, egy sor helyzet ügyes egyéni műveletekkel megoldható, de van az a számosság, amikor már a sok saját akartat, és út inkább elviszi az erőt, mintsem összegyűjtené. Ilyenkor jól célzott ösztönzőkkel, kis akciókkal a nagy probléma is megoldható.

Mindezt olyan gondolkodási keretbe helyezi a közgazdász, amelyben nincsenek, vagy nem működnek azok a kész válaszok, amelyeket eddig adtunk, vagy kaptunk. „Embert próbáló gondolkodásmódot is jelent a szexi közgazdaságtan, hiszen ezeket az ösztönzőket meg kell találni”- mondta.

Maga a megközelítés csak Magyarországon újdonság, Amerikában már többéves múltja, iskolája van. Ott dolgozták ki azokat a lépéseket is, amelyeket egy „szexi módon” gondolkodó közgazdásznak követnie kell. A téma, amellyel kapcsolatban megkerestük Ilyés Mártont, az a kisgyerekes (főleg) anyák munkaerőpiaci esélyegyenlőségének kilátástalansága volt.

Először értsük meg a problémát!

Ilyés Márton több oldalát látta ennek a kérdésnek. A döntéshozatal azonban minden esetben hasonlatos kérdések mentén merül fel. „Ami zavaró ebben a helyzetben az, hogy az egyik oldal nem érti, miért akarnak a kisgyerekesek dolgozni, és milyen típusú munkát szeretnének elvégezni, míg a másik oldal azt nem érti, hogy miért akadályozzák meg őt abban, hogy a megélhetését segítse, és/vagy az önkifejezését megélhesse.”

A helyzet nem egyszerű, hiszen sokféle igény jelenik meg mindkét oldalon. De, azt azért mindenképpen tudatosítani kell, hogy nem csak pár anyáról, és munkáltatóról van szó. Ilyés Márton becslése szerint a közel 450 ezer főnyi, hat éven aluli gyereket nevelő nő akár 60-70 százalékát, körülbelül 300 ezer embert érint ez a gond. Persze, mindenkit másmilyen mértékben, hiszen más a megoldandó helyzet nehézsége egy falusi, kisvárosi, vagy egy budapesti szülőnek.

Alkossunk élethelyzet-csoportokat!

Az emberek egyediek, de nem túlságosan. Ilyés Márton azt javasolja, hogy alkossunk 3-4 olyan élethelyzet-csoportot, valamilyen jellemzők mentén, amelyekre ha ránézünk, könnyebb kezelni a megoldandó helyzetet. Első és talán a legéletbevágóbb azoknak a kisgyerekeseknek a helyzete, akiknek muszáj valamilyen keresőtevékenységet folytatniuk, mert különben súlyos anyagi helyzetbe kerülnének. Ezek, az önfenntartásukról gondoskodni akaró szülők azzal szembesülnek, hogy a munkaadójuk problémásabbnak látja őket, egy egyedülállónál munkavállalóként anélkül, hogy konkrét próbát tettek volna velük.

Maga a szakember is, egyik előző munkahelyén, munkáltatóként azzal szembesült, hogy a kisgyerekes szülőket el kell engedni viszonylag korán, mivel a gyermeknevelő intézmények bioritmusa nem igazodik a munkáltatókéhoz. Ha fél négykor ki kell lépni a kapun, akkor ez azt jelenti a munkáltató számára, hogy négyre már nem lehet meetinget szervezni. Ez azért jelentős korlátot jelent.

Ugyanakkor, összességében, a kisgyerekes munkavállalók munkaerejére szükség van. Különleges kompetenciákkal bírnak, és olyan elkötlezettek, ami miatt kiemelten is érdemes a foglalkoztatóknak ezzel a réteggel törődni. Példaként említette egy háromgyerekes kolléganőjét, aki „megváltotta az egész csapatot” a kiváló szervezőkészségével.

Ösztönözzük a munkaadót a megoldásra!

Ilyés MártonA következő lépésnél megoldást kell keresni. Le kell építeni azokat az akadályokat, amelyek leginkább a mások hitrendszerében léteznek, és kompenzálni kell azokat a költségeket, amelyek a változtatás során fölmerülnek. Ösztönözni kell ugyanakkor azokat, akik abban a helyzetben vannak, hogy változtathatnak a jelenen.

Ebben az esetben azt a megoldást kellene támogatni, ami közelebb hozza a gyermekmegőrző intézmények működését a valós igényekhez. Régen saját bölcsödét, óvodát működtetettek a nagyvállalatok, amelyeket a rendszerváltás után, mint profilidegen tevékenységet, leépítettek. Pedig a legracionálisabb megoldás az, ha a munkahely tud olyan intézményt működtetni, ami az ő, és a szülő elvárásának leginkább megfelelő szolgáltatást tudja nyújtani. Így az adott munkahely ezt a bizonyos bioritmust saját magára tudja átszabni. Ha mindenki kilencre jár be, és ötig marad, akkor ez a törzsidő, ha héttől háromig dolgoznak a szülők, akkor pedig az. Ahol komoly szakemberhiány van, és a helyi munkaerőpiac kevés szereplőből áll, ott erre már rájöttek, és e szerint működtetnek intézményeket.

Bár Budapesten sok a munkaképes ember, és a munkahely is, de éppen ezért egyszerűbb ennek a megszervezése is. Egy-egy nagy irodaház munkáltatói, ha összefognának, akkor összehangoltan akár száz, kisgyerekes szülő gyermekének az elhelyezését meg tudnák oldani. Ez a munkaerőpiacon komoly értéknek számítana, és valós munkáltatói márkaépítési elem is válhatna belőle.

Az a gond, hogy a bölcsődeépítések állami kézben vannak, és felülről „letervezetten” készülnek a helybővítések, földrajzi területekre szétszórva. Közben, lehetséges, hogy ezek csak alvóvárosok, és az intenzív igény nem is ott jelentkezik, ahol magas az adott életkorú gyermekek lakcímkártyájának a száma.

Ilyés Márton szerint okosabb lenne az állami óvoda-bölcsődeépítések helyett a munkáltatókat összefogásra, és férőhelyek létrehozására ösztönözni, hogy olyan intézmény jöjjön létre, amilyenre valóban igény van. A társadalmi hasznosság úgy csapódik le igazán, ha a munkáltató a saját forrását is beleteszi, a közösségtől is kap támogatást, és a kisgyerekes szülő is ledolgozza ezzel a hátránya jó nagy részét.

Ahol információs „bakik” vannak

A másik, beazonosítható élethelyzet-csoport azoké a – szintén főleg anyáké-, akik nagy hozzáadott értéket teremtő munkát végeztek, és a kisgyerekük születése után nem akarnak ugyanabba a munkakörnyezetbe visszamenni, dolgozni, ahol napi 10-12 órát kellett a munkahelyen bent tölteni. Ilyés Márton ma – a szakkollégium irányítása mellett- egy startup –jellegű cégek számára alapított inkubátorházat is működtet. Úgy alakult a helyzet, hogy most körülötte minden vezetői pozíciót kisgyerekes nők töltenek be. „Nem ez volt kifejezetten a tervem, de a jó embereket a számomra viszonylag kedvező feltételekkel fel tudtam venni, mert amit kínáltam az számukra versenyképes volt. A rugalmas munkakörülmények ezeknek a munkavállalóknak nagyon fontos feltétel, a tudásuk meg nekem az, úgyhogy megegyeztünk”- mondta. Így dolgozik például az egyik nagy multicég vezetője ma kisvállalati mentorálási területen a szakember „bölcsőjében”.

Játsszunk rá a diszkriminációra!

A kihívás az, hogy Budapesten sok, hasonló típusú munkahely létezik, és sok, hasonló képességű, illetve elvárású szakember, csak valahogy nem találkozik a kereslet a kínálattal. Ezt, a „hiányzó piacok problémáját” kell megoldani úgy, hogy létre kell hozni piacteret. Ez lehet akár egy felület, egy vállalkozás, vagy akár egy, már létező vállalkozásnak fel kell vállalnia a közgazdász által „racionális diszkriminációnak" nevezett piaci magatartást. Ha elkezdenének kifejezetten kisgyerekes, magasan képzett szakembereket közvetíteni egyes munkaerő-közvetítők, akkor ez a kínálat találkozhatna azzal az igénnyel, amely kifejezetten ezt a szakembertípust keresi. „Rá kell játszani erre a diszkriminációs hozzáállásra, és ez sikert hozhat”- állítja.

Ezeknek az információs platformoknak a költsége nem is akkora, hogy akár relevánssá válhasson ahhoz képest, mekkora társadalmi hasznosságuk van. „A magyar társadalom alapvetően színes, és ha nem is mindenki, de ha már százezer ember érti, és megérti ezt a felhívást, az jó helyzetet teremt”- mondta a szakember. „Persze, mindenkinek a legrosszabb sztereotípiák jutnak az eszébe a diszkrimináció szó hallatán, pedig esetenként épp az lehet a megoldás, ha egy adott csoport felvállalja a különbözőségét, és így megtalálhatják őket azok, akik pont az ő specialitásukat értékelik”. Semmiképpen se az átlagból induljunk ki. Mindig a maga bonyolultságában kell figyelni az élet adta helyzeteket, de ne felejtsük el „szétszálazni” azokat, mielőtt az egész gombolyagot odébb rúgjuk”- foglalta össze Ilyés Márton annak a gondolkodási mezőnek a lényegét, amelyet „szexi közgazdaságtannak hívnak”.