Százezer forint egyszeri támogatást kér a nyugdíjasoknak a DK
A Demokratikus Koalíció (DK) ismételten arra kéri a kormányt, hogy az év végéig csökkentse nulla százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját és adjon egyszeri, százezer forintos támogatást minden nyugdíjasnak.
Júniusban közel 12 százalékos volt az általános drágulás, miközben az élelmiszerek 22 százalékkal drágultak.
A forint történelmi mélypontja mögött az áll, hogy a magyar gazdaság éveken át alulfizetett és kiszolgáltatott munkaerőre épített, "tudatos forintgyengítő gazdaságpolitikát folytattak, az országot eladósították", és a "kormányzati korrupció" már az uniós pénzek felfüggesztéséhez vezetett - fogalmazott Dobrev Klára, a DK EP-képviselője.
Szerinte az utóbbi 12 év annyira aláásta a magyar gazdaságba, a magyar jegybankba vetett bizalmat, hogy minden befektető szabadul a forinttól. Még az ukrán hrivnya értéke sem csökkent annyira, mint a forinté.
Mára elértéktelenedtek a magyar bérek és nyugdíjak - összegezte mondanivalóját Dobrev Klára.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 1 hete
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 1 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 4 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete