Pénzt kért a felvételért egy volt iskolaigazgató
A férfi jellemzően 3000 vagy 4000 eurót kért a szülőktől, hogy felvegye őket az ingyenes közoktatási intézménybe.
Vesztegetéssel vádolja a Fővárosi Főügyészség egy fővárosi kéttannyelvű, ingyenes közoktatási intézmény egykori igazgatóját, mert a vád szerint több esetben pénzt kért külföldi szülőktől azért, hogy a magyar nyelvet nem ismerő gyermekeiket az iskolába felvegye - közölte a a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel. Ibolya Tibor a közleményében azt írta: a 68 éves férfi 1997-2017. között egy budapesti, állami fenntartású angol-magyar kéttannyelvű általános iskola és gimnázium intézményvezetője volt.
Az iskolába a felvételről, átvételről egyedül az igazgató döntött. A külsős iskolából érkező tanulóknak a két tanítási nyelvű osztályokba történő felvételhez az alapfokú képzésnél eredményes írásbeli és szóbeli szintfelmérőt, közismereti tárgyakból vizsgát kellett teljesíteniük, a középfokú képzésnél pedig eredményes nyelvi különbözeti vizsgát kellett tenniük.
A vád szerint az iskola igazgatója 2016-2017. évben, a kötelező felvételi előírásokat, ezáltal az ingyenes közoktatásra vonatkozó szabályokat megszegte, és pénzt kért a magyar nyelvet nem beszélő diákok kéttannyelvű osztályba történő felvételéért. A főügyész azt írta: a szülők általában tolmács segítségével, személyesen keresték fel az igazgatót, aki az iskola bemutatását követően a két tanítási nyelvű osztályokba felvételért gyerekenként jellemzően 3000 vagy 4000 eurót kért a szülőktől. A szülők nem tudtak arról, hogy az intézményben a közoktatás ingyenes, úgy tudták, hogy az igazgató által elkért, illetve neki átadott összeg a képzés díja.
A Fővárosi Főügyészség szerint összesen hét gyerek felvételéért kért jogtalan előnyt az igazgató, ezért hét rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt nyújtottak be ellene vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A férfira az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
MTI

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Csaló WhatsApp hívások: már a HR tanácsadók nevével is visszaélnek 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 2 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Munka nélkül végzett közfoglalkoztatás miatt emeltek vádat egy polgármester ellen 2 hónapja
- Hálapénz elfogadása miatt ítéltek el egy debreceni orvost 2 hónapja
- Hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani munkájukat a mentősök - Eljárás indult ellenük 2 hónapja
- Mégis van remény Erasmus+ ügyben 3 hónapja
- Szerszámgépeket loptak munkahelyükről egy vidéki üzem dolgozói 3 hónapja
- Ma éjfélig lehet jelentkezni a megújult magyar felsőoktatásba 3 hónapja
- Félmilliárd forintos adócsalás - bűnszervezetet számolt fel a NAV 4 hónapja