kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Nemzetközi szövetség élére állt a Soproni Egyetem

Megalakult a Természetpozitív Egyetemek Nemzetközi Szövetsége (Nature Positive Universities Alliance - NPUA), amelynek egyetlen magyarországi alapító tagja a Soproni Egyetem. Az Oxfordi Egyetem és az ENSZ környezetvédelmi programja kezdeményezésére létrejött nemzetközi szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását - közölte a Soproni Egyetem.

A szövetségben részt vevő egyetemek nemcsak tudományos munkájukkal és társadalmi szerepvállalásukkal segítik a biodiverzitás helyreállítását, hanem saját működésüket is fenntarthatóvá teszik. 

A 117 egyetem által alapított szervezet jelentőségét az is mutatja, hogy alapítását követően további több mint négyszáz felsőoktatási intézmény csatlakozott a hálózathoz.

Az, hogy a Soproni Egyetem az elsők között csatlakozva vált a szövetség alapító tagjává, komoly elismerést jelent az intézmény korábbi fenntarthatósági erőfeszítéseinek. Ezen erőfeszítések legfontosabb eleme az egyetemi kampuszként is szolgáló Botanikus Kert átfogó fejlesztése, az intézmény egyre fokozottabb elmozdulása a karbonsemleges működés felé, valamint az erdősítési programja.

Az NPUA mellett egyik alapító tagja a Soproni Egyetem a tavaly ősszel megalakult Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformjának is. 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak

A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá... Teljes cikk

ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk