Négyből három európai pilóta elaludt az elmúlt egy hónapban vezetés közben
A pilóták kimerültek. Egy friss felmérés adatai szerint 4 európai pilóta közül 3 elaludt az elmúlt egy hónapban legalább egyszer, miközben repülőgépet vezetett.
Egy európai pilóták körében végzett felmérés szerint a válaszadók mintegy 75%-a az elmúlt hetekben mikroalváson kapta magát.
Szerintük a légitársaságok nem kezelik megfelelően a fáradtság kockázatát.
A Baines Simmons repülésbiztonsági tanácsadó cég által az Európai Pilóták Szövetség számára készített júliusi felmérése szerint a válaszadók mintegy 75%-a mondta, hogy a megelőző négy hétben legalább egyszer mikroalváson kapta magát, miközben repülőgépet vezetett.
A jelentés rávilágít a pilóták fáradtságának szintjével kapcsolatos aggodalmakra, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a légitársaságoknak többet kellene tenniük ennek kezelése érdekében. Például megkönnyíteni annak jelentését, ha fáradtak, megváltoztatni a menetrendet, hogy több pihenőidő álljon rendelkezésre a feladatok között, és javítani a szállodai elhelyezést, ha a személyzet nem tud jól aludni.
A felmérésben részt vevő közel 7000 válaszadó kevesebb mint negyede mondta azt, hogy a fáradtság kockázatát nagyon vagy többnyire jól kezelik annál a légitársaságnál, ahol dolgoznak. Közel egyharmaduk szerint nem kezelik megfelelően - ezt leginkább az Egyesült Királyságban és Írországban működő légitársaságok pilótái állították.
“Ezek aggasztó jelek és egyértelműen arra mutatnak, hogy a fáradtsággal kapcsolatos biztonsági kockázatokat számos európai légitársaságnál nem kezelik megfelelően” - mondta Otjan de Bruijn, az ECA elnöke nyilatkozatában.
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége egy júniusi biztonsági tájékoztatóban figyelmeztetett a fáradtsággal kapcsolatos aggályokra, amelyben megjegyezte, hogy a szektort sújtó általános munkaerőhiány a személyzet tagjainak fáradtságához vezethet, ami potenciálisan biztonsági kockázat.
Márpedig hatékony jelentési rendszer nélkül erősen korlátozott annak esélye, hogy a fáradtság kockázatát enyhítő intézkedések történjenek.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air 2 hónapja
- Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat 2 hónapja
- Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók 3 hónapja
- Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon 3 hónapja
- Óvatos optimizmus a vezérigazgatóknál, felértékelődik a HR 3 hónapja
- Mit akar a Z generációs munkavállaló? 5 hónapja
- Felmérés: erre számítanak a családi cégek a saját helyzetüket illetően 5 hónapja
- Munkahely van, már csak dolgozó kellene 5 hónapja
- Mennyi embernek van önálló nyugdíj-megtakarítása? 6 hónapja
- Bérkörkép 2023. - ez a szektor jelenti a legnagyobb meglepetést 6 hónapja