Négy egyetem közel kétmilliárdot fordíthat tehetséggondozásra
A Budapesti Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem konzorciuma EFOP-pályázaton mintegy 1,8 milliárd forintos támogatást nyert el, a felsőoktatási hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatására - írja az MTI.
A projekt a társadalomtudományi képzési terület kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának, eredményességének javítását, magasan képzett, produktív tudományos-kutatói utánpótlás biztosítását és teljesítményével a munkaerőpiaci kihívásokra és a nemzetközi versenyre reagálni képes egyetemisták és oktatók támogatását célozza - írták. A tehetséggondozási rendszer fejlesztésekor a hatékonyan működő tudományos diákköri rendszerre és a hallgatói önszerveződésen alapuló szakkollégiumi rendszerre támaszkodnak majd.
A projekt kiemelt feladatának tekinti a doktori hallgatók létszámának és a fokozatszerzés arányának növelését, valamint a fiatal kutatók elvándorlási arányának csökkentését is - jelezték, hozzátéve: a társadalomtudományi képzési területen a doktori képzés átalakításához a kutatás- és a gyakorlatközpontúság lehetőségének megteremtésével, a K+F+I célú infrastruktúra folyamatos megújításával is hozzájárul a pályázat.
Emellett a gazdasági és társadalmi szereplők által megfogalmazott témák megjelenése is kedvező hatású lehet a doktori iskolák K+F+I területeken kifejtett hatásának javítására. Ezen célok érdekében a doktori iskolák megújulása, a hazai és nemzetközi kutatási kapcsolatok bővítése mellett a kutatási portfólió szélesítése szerepel a vállalt tevékenységek között.
Mivel a projekt prioritásként fogalmazza meg aktuális társadalmi, gazdasági témák kutatását, így az akadémiai szférán túl a szélesebb társadalmi közönség számára is hozzáférhetővé kívánják tenni a támogatás segítségével megvalósuló kutatások eredményeit. Ennek érdekében számos, a résztvevő fiatal kutatók, doktoranduszok bevonásával megvalósítandó tudomány-népszerűsítő rendezvényt és az érintett vállalati és társadalmi szereplőket bevonó szakmai rendezvényt szerveznek a konzorcium résztvevői a projekt keretében.
MTI
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A középfokú felvételi eljárásban március 25. és 27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek -... Teljes cikk
Rekordot döntött az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés, 129 730-an adták be jelentkezésüket magyarországi felsőoktatási intézménybe - mondta a... Teljes cikk
- Idén is lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására 2 hete
- Nem az a fontos, hogy ki mit végzett, hanem hogy mihez ért - milyen a készségalapú HR-stratégia? 2 hete
- Álláskeresési járadék 3 hete
- Az EU 1,3 milliárd eurót fektet AI-ba, kiberbiztonságba és digitális készségek fejlesztésébe 3 hete
- Ismét lehet pályázni a kkv-k innovációs képességét támogató felhívásra, itt a határidő! 3 hete
- Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj idei felhívása 3 hete
- Új vezérigazgató a Budapesti Értéktőzsde élén 3 hete
- Sok cég alkalmatlan jelölteket vehet fel az AI miatt 3 hete
- Elindult az év képzési pályázata, 150 millió forint támogatás is igényelhető - Rengeteg a pozitív változás 3 hete
- Ismét 100 frissdiplomás számára nyit karrierlehetőséget a MOL-csoport 4 hete
- Nagy siker: a világ legjobb egyetemére került be egy magyar középiskolás lány 4 hete