Ülőmunkát végzel? 3 1 tipp mozgásszervi betegségek ellen!
Hogy mitől lenne veszélyes egy irodai munka? Esetleg egy pénztáros vagy informatikus állás? A közös pont, hogy mindhárom ülőmunkát is jelent egyben, ráadásul nem is keveset.
Egy nemzetközi felmérés szerint minden második európai munkavállalónál okozott már egészségügyi panaszokat a nem megfelelő körülmények között végzett ülőmunka. Aki naponta több órán keresztül (kénytelen) ülni, jó, ha tudja, hogy a helytelen ülés majdnem kétszeresen terheli a porckorongokat az álláshoz képest. Ha ráadásul mindez a nyomás állandóan féloldalasan vagy egyenetlenül jelentkezik, mozgásszervi betegségek alakulhatnak
ki, amelyek a munkaképtelenséget okozó betegségtípusok között a második helyen állnak. A rossz testtartás nemcsak a vázrendszerre, hanem az izmokra és a szalagokra is ártalmas hatással van, amely szintén fájdalmat okozhat.
Íme, 3, plusz egy ráadás ötlet, amit az ülőmunkát végzőknek fontos lenne beiktatniuk a napjaikba:
1. Jóga
Ma szinte már minden harmadik ember jógázik és nem véletlenül, hiszen ez a mozgásforma nagyszerűen képes átmozgatni a testet, miközben a lélekre is üdítő hatással van. Többféle típusa ismert, így azoknak, akik ülőmunkát végeznek, érdemes kifejezetten a gerincjógával próbálkozniuk, de az is nagyszerű, ha csak rászánnak reggelente egy 15 percet arra, hogy
ezzel a mozgásformával átmozgassák az egész testüket.
2. Fit-ball
Lehet akármilyen kényelmes egy irodai szék, nem biztos, hogy a tartásod is megfelelő benne ülés közben. Éppen ezért sem hagyhatjuk ki a sorból a fit-ballt, mert ez a nagyszerű találmány kifejezetten az ülőmunkát végzők életét könnyíti meg. A fitnesz edzéseken is használt fit-ballokkal, azaz a nagy „ülőlabdákkal” találkozhatsz már az irodákban is. Ahhoz, hogy stabilan ülj a labdán, szinte észrevétlenül ugyan, de folyamatosan egyensúlyoznod kell. Ezzel olyan kicsi, gerinc közeli izmokat mozgatsz meg, amiket egyébként alig használsz - vagy csak egyoldalúan terhelsz. Hasonlóan jó hatású ülésnél az ékpárna, valamint a levegővel felfújt „billegő párna” használata is.
Megfelelő munkakörnyezet
Érdemes odafigyelj arra, hogy a derekad a széktámla alsó részének támaszkodjon, lábad pedig kényelmesen pihenjen a földön vagy a lábtámaszon. Az asztal magassága akkor megfelelő, ha a felkarod derékszöget zár be az alkaroddal, számítógép-billentyűzet használatkor pedig csuklódat meg tudod támasztani.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Mindenekelőtt figyelni kell a nőkre és meg kell hallgatni őket. Ez a hozzáállás inspirálta a Mars nemzetközi #HearToBeHeard kutatását, amely 2021... Teljes cikk
A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk
A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Hogyan ismerhetjük fel a pszichoszomatikus betegségeket? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett? 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja