Legyen-e mindennap énekóra?
A mindennapos éneklés témájában rendeztek konferenciát hétfőn a fővárosi Budapest Music Centerben. Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a mindennapos éneklés nem jelent mindennapi kötelező énekórát. "Nem plusz terhekről beszélünk, hanem plusz lehetőségekről" - írja az MTI.
Balog Zoltán úgy fogalmazott: a magyar oktatási rendszer nem teljesít jól a különböző szintű intézmények közötti átmenet terén, de a mindennapos éneklés megszokása mindezt megkönnyítheti a gyermekek számára, például az óvodából az általános iskolába átlépéskor.
A mindennapos éneklésnek teret fog nyitni az új nemzeti alaptanterv is. Jelenleg szakmai vitát folytatnak az 1+8 osztályos általános iskola lehetőségéről, ebben a rendszerben az első három évben a közismereti tárgyak helyett a készségek fejlesztésén lenne a hangsúly, beleértve az ének-zene oktatást is - mondta a miniszter, aki kitért arra is: az éneklés népszerűsítése szintén szerepet kap a tárca fiataloknak szóló stratégiájában, amely hamarosan a kormány elé kerül.
Balog Zoltán kiemelte: 2018-ban milliárdos nagyságrendű forrással 2-3 éves program indul a magyar zeneiskolák hangszerállományának megújítására. A konferencián Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: a Mindennapos Éneklés Munkacsoport alapvető céljai között van, hogy átfogó továbbképzési programot indítson a pedagógusok számára. Repertoárgondozásra is szükség van, mert az elmúlt 25 év iskolai "kötelező ideológiasemlegessége" miatt is a mai gyerekek nem ismerik eléggé az identitást erősítő magyar népdalkincset.
A kormányzat célja a teljes ifjúság bevonása az éneklés élményébe, mert a művészeti alkotásban való részvétel tapasztalata az élet minden területén sikeresebbé teheti a fiatalokat - fűzte hozzá.
Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) elnöke a Mindennapos Éneklés Munkacsoport eddigi eredményeiről szólva kiemelte, hogy jelenleg akkreditáció előtt áll a Kodály Intézet és a Zeneakadémia által szervezett, pedagógusoknak szóló ének-zenei továbbképzési program, a Mindennapi énekeink című repertoárbővítő kiadvány pedig hamarosan megjelenik. A kötetből ingyenesen juttatnak minden iskola számára.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja