Így keressünk gyorsan új állást Miskolcon
Ha szükségünk van egy új állásra Miskolcon, akkor pár dolgot meg kell tennünk érte. Természetesen nem fog az ölünkbe hullani az álmaink munkája, azért bizony tennünk kell. De azért vannak bizonyos tippek, trükkök, sőt aranyszabályok is, amit érdemes betartani, ha álláskeresésre adjuk a fejünket. Lássuk is, hogy hogyan tudunk a lehető leggyorsabban és legkönnyebben életünk ezen periódusán túl lenni.
Gyorsan új állást Miskolcon? Csak pár kattintás!
A mai online világban már minden pár kattintásra van tőlünk. Nem kell elmennünk még csak a munkaügyi központba sem, ha a legújabb munkák után érdeklődünk. Ma már vannak kifejezetten olyan állásportálok, melyek nagyban segítik a keresésünket. Miskolcon ilyen például a miskolcallas.hu karrieroldal.
Ahogy a nevéből is láthatjuk, a helyi munkákra specializálódott oldalról van szó. Könnyű megtalálni és megjegyezni a nevét is. Érdemes akár naponta is böngészni, ha még nem találtuk meg, amit kerestünk.
Jelentkezhetünk közvetlen a kiszemelt céghez is
Ha elég ambiciózus terveink vannak, és kellően eltökéltek vagyunk, akkor előfordulhat, hogy már van is kiszemelt álommunkánk. Legyen az egy konkrét pozíció vagy csak maga a cég, ahol szeretnénk látni magunkat mint munkavállaló. Vannak olyan cégkultúrák már Magyarországon is, aminek sokan szeretnének a részesei lenni.
Ha van ilyen, akkor nyugodtan keressük fel őket azzal, hogy szeretnénk náluk dolgozni, és ajánljuk magunkat mint kiváló munkaerőt. Persze ehhez kell egy kiváló önéletrajz, és nem árt egy jó ajánlólevél, meg egy motivációs levél is. De higgyük el, vannak cégek, ahol igen is értékelni fogják, hogy akár úgy is jelentkeztünk hozzájuk, hogy nincs üres pozíciójuk.
Az agilitás, a rámenősség, a magabiztosság sok HR-es és cégvezető szívét meg tudja dobogtatni. Ha ilyenek vagyunk, akkor használjuk is ezt a képességünket a céljaink eléréséhez!
Ha már jelentkezés: önéletrajz?
Az önéletrajzunkra mindig szükségünk lesz, ha állást keresünk. Épp ezért érdemes időről időre frissíteni a benne foglaltakat: a nyelvismeretünket, a végzettségeinket, a tapasztalatainkat meg végképp!
De ne csak egy felsorolást kapjon tőlünk a munkáltató! Ennek a dokumentumnak egy kész marketinganyagnak kell lennie! A célja az, hogy felkeltse az érdeklődést, hogy eladjon minket, hogy legalább a személyes állásinterjúig eljuttasson bennünket.
Tegyük egyedivé: szabjuk a megpályázott pozícióra! Használjuk az álláspályázat leírásának szavait (mint például a skilleket) az önéletrajzunkban is. Persze ne füllentsünk semmiről, valótlant ne állítsunk, de igen is lássák, ha mi vagyunk a pozícióra a legalkalmasabbak.
Home office? Távmunka?
Bár itt most főleg a miskolci állásokról volt eddig szó, nem feltétlenül kell a városhatáron belül maradnunk. Ma már számos olyan nyitott pozíció vár minket a cégeknél, melyeket akár home office-ban vagy távmunkában is el lehet végezni.
Persze ez nem minden típusú munka esetén megoldható, gondoljunk csak a fizikai tevékenységekre. De irodai munkát keresve, ne vessük el ezt a lehetőséget!
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk 3 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 2009 és 2023 között 3 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 3 hónapja
- Munkanélküliség az EU-tagállamokban: Spanyolország és Görögország az élen - grafikon 4 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - grafikon 4 hónapja
- Egy ismerősöm szenved a munkahelyén, beszélnél vele? 4 hónapja
- Álláskeresés AI segítségével 4 hónapja
- Az irreális fizetési elvárásokról 4 hónapja
- Már lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra 5 hónapja
- Motivációs levél minta, letölthető: automatizálási mérnök 5 hónapja