Hogyan hat az irodai környezet, berendezés a dolgozókra?
A világjárvány okozta bezártság miatt nemcsak azt tapasztaltuk meg, hogy a home office bevezetésével rugalmasabb lehet a munka, de arra is ráébredtünk, hogy mennyire fontos a személyes kontaktus, a találkozások, az irodai és az otthoni munka megfelelő aránya. A környezet, amelyben dolgozunk, közel sem mindegy, milyen: a kényelem, az inspiráció, a nyugalom biztosítása mind fontos a hatékony munkához. Nézzük, hogyan tehetünk ezért!
Ilyen egy ideális irodai környezet
A tökéletes iroda kialakítása során érdemes nagy hangsúlyt fektetni a burkolatok kiválasztására is, hiszen ezek nagy felületet foglalnak el, így fontos szerepet töltenek be az iroda arculatát tekintve. A közös terekben – mint maga az irodahelyiség, valamint a társalgásra, megbeszélésekre, kikapcsolódásra fenntartott helyiségek – tanácsosabb a melegburkolás lehetőségében gondolkodni. Bár az irodában általában cipőben vagyunk, a melegburkolatok hőtartó képessége így sem utolsó szempont. Emellett maga a környezet is kellemesebb, hívogatóbb, barátságosabb, ha melegburkolatok között válogatunk.
Szerencsére sokféle lehetőségünk van, ha melegburkolat mellett döntünk: ide tartoznak a laminált padlók akár fahatású lapokkal, a parketták, hajópadlók, linóleuomok egyaránt. Ha az irodában gyakran fogadunk partnereket, vagy a szolgáltatásunkat igénybe vevő látogatókat, a melegburkolatok kapcsán a padlószőnyegekre is eshet a választásunk. Ezekkel szintén otthonosságot kölcsönözhetünk egy teljes szobának, vagy az iroda azon részének, ahol odaillőnek érezzük a családiasabb hangulatot, akár kisebb létszámú tárgyalások miatt, vagy személyes tér kialakítása céljából. Hidegburkolatokat inkább a mosdókba, folyósokra válasszunk, ahol másfajta fizikai jellemzőknek kell megfelelni, mint például a vízállóság, illetve a könnyű tisztíthatóság.
Szintén meghatározó lehet az is, hogy milyen színűre tervezzük a falakat. Érdemes sorra venni, hogy egy-egy helyiséget mire szánunk, és ehhez mérten válogatni az árnyalatok között. A hidegebb színek a nyugalmas, a melegebb árnyalatok az aktív légkört erősítik. Ezért ahol a koncentrált, egyedül végzett munka kerül előtérbe, ott inkább alkalmazzuk a kék árnyalatait, a hidegebb zöldet, míg az energikusabb terekben, ahol a kreatív munka zajlik, jó választás a sárga, vagy a meleg narancs árnyalat. A fehérrel és a pirossal vigyázzunk: előbbi túl steril, nem segíti az ötletelést, de a harmóniát sem, míg utóbbi nagy felületen alkalmazva ingerlékenységet válthat ki.
Hogyan rendezzük be az irodát?
Az iroda berendezését tekintve sem csak a külcsínt kell figyelembe venni, érdemes több szempontot mérlegelni, amikor bútorokat választunk. A kényelem, a megfelelő koncentráció biztosítása, a csoportos megbeszélések lehetősége mind fontos tényező, ha a tökéletes irodára vágyunk.
Fény- és látási viszonyok
A koncentrált munkavégzéshez elengedhetetlen, hogy megfelelő fényviszonyok között dolgozzunk. Éppen ezért fordítsunk nagy figyelmet az asztalok elrendezésére, valamint a jó minőségű, jó fényű lámpák beszerzésére. A hideg és meleg fényeket is variálhatjuk: előbbi az íróasztal mellett, a feladatokra koncentrálás során nagy segítség, utóbbi a kreatívabb munkavégzés helyszínein lehet inspiráló.
Ergonomikus bútorok
Napjainkban a bútorpiac hatalmas választékban kínálja a megfelelő testtartást biztosító irodai székeket, a változtatható magasságú ülőalkalmatosságokat, valamint a komfortos asztalokat. Az ergonomikus székek nagyon fontos szerepet töltenek be abban, hogy a dolgozók komfortosan érezzék magukat, ezáltal pedig jól tudjanak koncentrálni a saját feladataikra. Hosszú távon pedig az egészségüket is szolgálják.
Mobilitás
Nemcsak az otthonokat, de az irodákat tekintve is számos bútor kapható már, amelyek a rugalmasság jegyében alakíthatóak. Egy tárgyalóból több férőhelyes iroda alakítható ki, vagy fordítva: játsszunk nyugodtan az alakítható bútorokkal, így igazán sok helyet nyerhetünk. Emellett a tárolást illetően is érdemes a többfunkciós bútorok között válogatni.
A hangulat is fontos
Míg régen az irodabelső csak és kizárólag a munkáról szólhatott, ma már igazán lényeges szempont az is, hogy kellemes, barátságos, inspiráló környezetet teremtsünk a munkatársak számára. Mivel járulhatunk hozzá még a jó hangulathoz a tudatos berendezés mellett? Adjunk lehetőséget a munkatársaknak, hogy egy kis otthonosságot csempészhessenek a saját asztalukra, helyiségükbe! Például egy kedvenc asztali kiegészítővel, egy képpel, egy fotóval, amely motiválóan hathat és az otthonosság érzését is megteremtheti.
Emellett, amennyiben lehetőségünk van rá, a közösségi térben éljünk a kicsit lazább berendezéssel! Az 5-10 perces kikapcsolódás már rengeteget segít a koncentrálásban, ezért az arculathoz passzoló színű néhány babzsák, egy kényelmes kanapé vagy néhány fotel is sokat segíthet az irodai környezet barátságosabbá változtatásában, és ezzel a munka hatékonyságának növelésében is.
Élvezzük a tervezést!
Bár egy iroda berendezése, megtervezése igazán nagy feladat, ne éljük meg teherként ezt a folyamatot. Gondolkodjunk hosszú távon, hiszen a megfelelő környezet kiépítése mindenképp kifizetődő lépés mind a munkatársi, mind a partneri viszonyokat tekintve. A jó közösség, a hatékony munkavégzés, a profizmus alapvető eleme a modern, letisztult, rugalmas és többféle funkciót kiszolgáló irodabelső.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Hogyan lesz valóban kutyabarát egy iroda? 6 hónapja
- Mitől függ a hőszivattyús fűtés ára? 7 hónapja
- Időtlen és elegáns megjelenés, ilyen a Hampton stílus 8 hónapja
- Egyre kihasználatlanabbak a budapesti irodák 8 hónapja
- Megtörtént a Kutyabarát Munkahely Pályázat ünnepélyes díjátadója 9 hónapja
- Mivel járulhatunk hozzá a nyomtató hosszan tartó egészségéhez? 10 hónapja
- Hogyan rendezzünk be egy otthoni irodát? 10 hónapja
- Hogyan hat a dolgozókra a természet közelsége az irodában? 11 hónapja
- Gondok vannak a magyar irodapiacon 11 hónapja
- Konfliktusok a munkahelyi klímahasználat körül: Ez a megoldás! 11 hónapja
- Rekordösszegű jogdíjat kaptak a magyar zenészek 11 hónapja