Hatályba léptek a munka és a magánélet közötti egyensúlyra vonatkozó új uniós szabályok
A 2019-ben elfogadott szabályok többek közt az apasági, a szülői és a gondozói szabadságra, valamint a rugalmas munkafeltételekre vonatkoznak. Magyarország ennek az irányelvnek nem tett eleget, 10 nap helyett nálunk továbbra is 5 nap az apasági szabadság.
Augusztus 2-ától valamennyi tagállamnak alkalmaznia kell a 2019-ben elfogadott, a szülők és gondozók munkája és magánélete közötti egyensúly javítását célzó uniós szabályokat - adta hírül az Európai Unió Tanácsa. A jogszabály minimumkövetelményeket állapít meg az apasági, szülői és gondozói szabadságra vonatkozóan, és meghatároz olyan további jogosultságokat, mint például a rugalmas munkafeltételek kérésének joga, az érintettek így könnyebben össze tudják egyeztetni a karrierjük építését a családi életükkel.
Az irányelv főbb elemei
- apasági szabadság – az apa, illetve a második szülő a gyermek születése körüli időszakban legalább tíz munkanapnyi apasági szabadságot vehet ki az uniós szinten a szülési szabadságra jelenleg megállapítottal megegyező szintű díjazás mellett. Az apasági szabadsághoz való jog nem függ majd attól, hogy az érintett munkavállaló mennyi ideje van foglalkoztatásban. Ugyanakkor a fizetett apasági szabadság feltételéül hat hónapos szolgálati idő szabható. A szülői szabadságra vonatkozóan az ennél nagyvonalúbb rendszert alkalmazó tagállamok megőrizhetik hatályos nemzeti szabályaikat
- szülői szabadság – négy hónapos szülői szabadsághoz való, személyhez fűződő jog, amelyből két hónap fizetett és nem ruházható át a szülők között. A fizetés mértékét és a gyermek korára vonatkozó korlátozásokat a tagállamok szabják meg
- új uniós szintű elgondolás – gondozói szabadság súlyos egészségügyi okok miatt ápolásra-gondozásra vagy támogatásra szoruló hozzátartozókat ápoló-gondozó munkavállalók számára. Az ápolást-gondozást végzők évente öt munkanapot vehetnek majd ki. A tagállamok ettől eltérő referencia-időszakot is alkalmazhatnak, a szabadságot eseti alapon engedélyezhetik, és további feltételeket vezethetnek be e jog igénybevételére
- rugalmas munkafeltételek – az ilyen feltételek kérelmezésének joga ezután nemcsak a szülőket, hanem az ápolás-gondozást végző munkavállalókat is megilleti majd
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közleményben szólította fel a kormányt, hogy a Munka törvénykönyve megfelelő módosításával garantálja az apáknak a mostani 5 helyett a legalább 10 fizetett szabadnapot.
Az érdekképviselet szerint a kormány nem foglalkozott az üggyel, pedig a 3 évvel ezelőtt született irányelv kidolgozásában magyar szakértők is részt vettek, és a bevezetésre kitűzött határidő 2022. augusztus 2. volt.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja