kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a pártvezetők között 2018-ban

Az előző évekhez hasonlóan 2018-ban is Gyurcsány Ferenc, a DK elnök-frakcióvezetője kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül - írja az MTI.

images

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője lecserélte korábbi VIII. kerületi, 117 négyzetméteres társasházi lakását egy szintén józsefvárosi udvaros lakóházra, az új ingatlan teljes alapterülete 683 négyzetméter. A frakcióvezető mindkét ingatlanban felerészt jelent meg tulajdonosként. A kormánypárti politikus a tavaly májusi vagyonnyilatkozatához képest több mint 2 millió forinttal kevesebb, 8 millió forint készpénzzel rendelkezik, a családján belül kölcsönzött 28 millió forintból nem kapott vissza, tartozása nincs. Kocsis Máté vagyonnyilatkozatában közölte, családi vállalkozásukból évenként osztalékot vesz fel, annak összegét ugyanakkor nem adta meg.

Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének változatlanul egy XIV. kerületi lakás, egy tahitótfalui családi ház és egy budakeszi kertes ház van a birtokában. Nagyobb értékű ingóságot, valamint megtakarítást, illetve tartozást nem tüntetett fel.

Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének kilenc ingatlanja van, a legtöbb a Heves megyei Aldebrőben, köztük egy családi ház, valamint szántók és egy gyümölcsös is. Nagy értékű ingóságok között egy Fiat Puntót és egy MTZ traktort tüntet fel. Az ellenzéki politikusnak továbbra sincs megtakarítása, ugyanakkor több mint másfél millió forintos lakáshitellel rendelkezik, miközben 3 millió forintos tartozása van egy magánszeméllyel szemben. Mindként kintlévősége félmillió forinttal csökkent az elmúlt egy évben.

Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezetőjének Nagykovácsiban van családi háza, ötven százalékos tulajdonrésszel. A politikusnak egy 2003-as Suzuki Swiftje is van, megtakarítása, vagy tartozása továbbra sincs.

Tóth Bertalannak, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének mintegy 36 millió forintos, nagyrészt euróban tartott megtakarítása néhány millió forinttal gyarapodott egy év alatt, hiteltartozása egymillió forintról 500 ezer forintra apadt. A szocialisták vezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, valamint két, szintén pécsi beépítetlen területben, továbbá egy korlátolt felelősségű társaságban és egy ügyvédi irodában van tulajdonrésze.

Gyurcsány Ferenc tavaly 298 millió forint eseti bevételhez jutott a kizárólagos tulajdonában álló Altus Portfólió Kft.-ből. A volt kormányfő értékpapírjainak árfolyama mintegy tíz százalékot emelkedett egy év alatt, így az 660 millió forintot ér, amit 14 millió forintos megtakarítás egészít ki, miközben a feleségével közös kötcsei ház megvásárlására felvett hitelből még több mint 58 millió forintot kell visszafizetniük, az előző évinél mintegy egymillió forinttal kevesebbet. A DK vezetője 2016-ban 1,2 milliárd forintot, 2017-ben pedig 228 millió forintot vett ki a cégéből. Gyurcsány Ferencnek megmaradt 50 négyzetméteres pápai lakása.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, frakcióvezetője egy pécsi 28 négyzetméteres gazdasági épületet tulajdonol feleségével, valamint egy Ford és egy Nissan márkájú személygépkocsival rendelkezik. Az ellenzéki politikus - házastársával közös - számláján mintegy 18 millió forint található, tartozása nincs.

Demeter Mártának, az LMP másik társelnökének egy 49 négyzetméteres zuglói lakása van, amelyet örökléssel szerzett. Megtakarítással, tartozással nem rendelkezik.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke két óbudai lakásban tulajdonos, feltehetően ezek közül adja bérbe egyiket, amelyből havonta 180 ezer forintos bevételre tesz szert. A politikus 2016-ban vásárolt egy Citroen gépkocsit, megtakarításról nem számolt be, pénzintézetnek 8,9 millió forinttal, magánszemélynek pedig 4 millió forinttal tartozik.

MTI
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ismét nőni fog az infláció 2024-ben - mutatjuk, mi lesz a reálbérekkel!

Az infláció átmenetileg újra növekedni fog 2024-ben, a bérek vásárlóereje pedig 7,1 százalékkal fog növekedni. A GDP idén 2,4 százalékkal... Teljes cikk

A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás

Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk